Ez az űrszonda ugyanis a küldetése során adódó nehézségek és meghibásodások ellenére sikeresen landolt egy földközeli kisbolygón, mintát gyűjtött a felszínéről, és azt visszahozta a Földre. Ez mérnöki és technológiai szempontból, valamint a tudományos eredményeket tekintve is bravúros siker, hiszen napjainkig csak kevés égitest összetételét vizsgálhattuk meg testközelből.
A Hajabusza-űrszonda, eredeti, japán nevén はやぶさ, mint ahogy a legtöbb űreszköz, beszélő nevet kapott az alkotóitól. A hajabusza szó ugyanis a japán nyelvben vadászsólyomnak felel meg, amely elnevezés kiválóan szemlélteti a küldetés fő célját: ez a sólyom egy égitestre ment vadászni, a földközeli objektumok közé tartozó, (25143) Itokawa nevű aszteroidára, ahol mintát gyűjtött, és zsákmányát visszahozta magával a Földre, hogy a kutatók a legmodernebb eszközeikkel vizsgálhassák meg az égitest összetételét.
A küldetés az űrszonda 2003-as felbocsátásával vette kezdetét, s több mint két év alatt jutott el célállomásához, a (25143) Itokawa kisbolygóhoz. Ez az aszteroida alakját tekintve nem egy szabályos gömbre, mint inkább egy hengerre emlékeztet: hossza 500 méter, átmérője pedig 150 méter. A kutatások alapján a jellegzetes alakzat két, különböző összetételű kisbolygó egymással történő ütközése során alakult ki.
Létezésére 1998-ban derült fény, amikor Új-Mexikóban a Földhöz veszélyesen közel kerülő kisbolygókat kereső LINEAR (Lincoln Near-Earth Asteroid Research) program keretén belül felfedezték az ott dolgozó csillagászok. Az objektum ideiglenesen az 1998 SF36 jelölést kapta, ám később átnevezték Hideo Itokawa, japán rakétatudós tiszteletére, akit a japánok a rakétatudomány atyjaként tisztelnek.
Az Itokawa aszteroida az Apollo aszteroidacsaládba tartozik, amelynek tagjai a Földhöz közeli, úgynevezett földsúroló kisbolygók. Ezek a bolygók lehetséges módon akár veszélyt is jelenthetnek Földünkre, ezért vizsgálatuk az alapkutatás mellett emiatt is kiemelt fontosságú. Maga az Itokawa 18 hónapos keringési idővel kering Napunk körül egy elnyúlt, elliptikus pályán, amelynek fél nagytengelye 1,32 csillagászati egység (az átlagos Föld–Nap-távolság 1,32-szerese) nagyságú. A Földhöz legközelebbi pontján 0,0131 csillagászati egységre közelíti meg bolygónkat, amely távolság a Föld–Hold-távolságnak nagyjából ötszöröse.
Az ionhajtóművel felszerelt Hajabusza-űrszonda tehát ezt az érdekes objektumot látogatta meg, és annak ellenére, hogy az eszközön több alkatrész is meghibásodott, a küldetés végül sikerrel zárult. Bár az eredeti terv szerint az eszköz kőzetmintát hozott volna vissza a kisbolygóról, végül csak némi port sikerült gyűjteni a felszínén, ám ez is lehetőséget adott az égitest összetételének minden eddiginél részletesebb vizsgálatára. Végül 2010-ben az űrszonda visszatért a Földhöz, s egy nagyjából 40 centiméteres átmérőjű kapszulában elhozta nekünk az Itokawa porát.
A küldetés sikerén felbuzdulva a Japán Űrügynökség 2014-ben felbocsátotta a Hajabusza–2 űrszondát, amely egy másik földközeli aszteroidát, a sárkánypalota nevét viselő (162173) Ryugut vette célba, és 2020-ban sikeresen megérkezett gyűjtött mintájával a Földre. Érdemes lehet tehát figyelemmel kísérni a jövőben is a JAXA űrszondáit, és azok eredményeit, hiszen a mintagyűjtés tekintetében a Hajabusza-űrszonda világszinten is kiemelkedő.
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet
Borítókép forrása: https://solarsystem.nasa.gov/