Az oppozíció vagy más szóval szembenállás során az égitest a Föld–Nap egyenes mentén helyezkedik el, és a Nap körüli keringése során nagyjából ekkor ér a lehető legközelebb a Földhöz. Éppen ezért az egyébként halvány objektumok is könnyebben megfigyelhetővé válnak. Március 3-án este 22:34-kor, az oppozíció időpontjában a Juno fényessége 8,7 magnitúdós lesz, így 0,2"-es látszó szögátmérője mellett egy kisebb távcsővel megfigyelhetővé válik az égbolton, az Oroszlán csillagkép irányában. Akinek van távcsöve, bátorítjuk ezen jeles égi esemény megfigyelésére.
A Juno kisbolygó az aszteroidaövben
Mint azt a legtöbben valószínűleg tudják, a Naprendszerben a Napon, illetve a 8 nagybolygón és holdjaikon kívül egyéb égitestek, az úgynevezett naprendszerbeli kis égitestek is vannak. Ezeket az égitesteket két nagy csoportra, a kisbolygók és a meteoroidok csoportjára oszthatjuk. Meteoroidnak nevezzük a 0,1 milliméter és 1 méter közötti mérettartományba eső égitesteket, például a Föld légkörébe csapódó meteorokat is (amelyek lehullott és megtalált maradványai a meteoritok), míg a kisbolygók közé az 1 kilométeres átmérőnél nagyobb objektumok tartoznak. A kisbolygókon belül is többféle csoportot különíthetünk el: az aszteroidának nevezett kőzettesteket, illetve az üstökösnek nevezett jeges égitesteket. Mindezek Naprendszerünknek két fő régiójában vannak jelen: a Mars és a Jupiter pályája közötti aszteroidaövben a Naptól 2–4 csillagászati egységnyi távolságban, illetve a Neptunusz pályáján túli Kuiper-övben Napunktól 40–100 csillagászati egységre.
Az aszteroidaövben kering a Juno mellett például a Ceres törpebolygó is, illetve számos szabálytalan alakú kisbolygó is. Az aszteroidaövben keringő égitestek össztömege nem haladja meg Földünk Holdjáét, ebből is látszik tehát, hogy méretüket és tömegüket tekintve valóban a kis égitestek közé tartoznak. A legelfogadottabb hipotézis szerint az aszteroidaöv létét, illetve azt, hogy a benne található kisebb égitestek nem álltak össze egy nagyobb méretű bolygóvá, a Jupiter gravitációs hatása okozta.
Ezeket a Mars és a Jupiter pályája közötti objektumokat az összetételük alapján három csoportra különíthetjük el. Az övben lévő égitestek 3/4 része szénben gazdag, C-típusú aszteroida, míg a többi kisbolygó a jórészt szilikátokból álló S vagy a vasban és nikkelben gazdag M típusba tartozik.
Az S-típusú, tehát szilikátokban gazdag Juno az egyik legnagyobb kisbolygó: tömege kb. század része az aszteroidaövben keringő összes égitestének. Alakja a nagybolygókétól eltérően nem gömbszerű, hanem szabálytalan, mérete pedig nagyjából 290 x 240 x 190 km. Azért kapta a kisbolygók nevezéktanában a 3-as számot, mert ezt fedezték fel harmadikként a kisbolygók közül a Ceres és a Pallas után. Bár anyaga jórészt szilikátokból áll, emellett más, a fényt erősebben visszaverő anyagok is találhatóak felszínén. Emiatt a Juno látszó fényessége oppozíciókor meghaladhatja például a Neptunuszét is. Ezen tulajdonsága miatt is fedezték fel az első kisbolygók között: a felfedező, Karl Ludwig Harding 1804. szeptember elsején pillantotta meg először távcsövében a Junót.
Az oppozíció
Az oppozíció fogalma a csillagászatban szembenállást jelent. A Naprendszer bolygói esetén akkor történik meg szembenállás, amikor a Nap körül ellipszispályán keringő bolygók a Földről nézve egy vonalba kerülnek a Nappal. A Juno oppozíciójának eseményében is 3 égitest kap főszerepet tehát: a Nap, a Föld, illetve a Juno kisbolygó. A szembenállás nézőpontja természetesen a földi megfigyelő, s a szembenállás két oldalán helyezkedik el központi csillagunk, a Nap, illetve a Juno.
Szembenálláskor tehát egy adott égitest a földi megfigyelőhöz legközelebb kerül, és így fényesebbnek is látjuk. Különleges eseménynek számít tehát egy oppozíció megfigyelése, hiszen a velünk éppen szemben álló égitestet ekkor tudjuk a legegyszerűbben vagy nagybolygó esetén a legnagyobb részletességgel megfigyelni.
A Juno kisbolygó a Földhöz hasonlóan ellipszispályán kering a Nap körül, és ilyen módon a Földtől néha távolabbinak, néha pedig közelebbinek látszik. A Földtől legtávolabbi pontján a látszó fényessége 11,55 magnitúdó, a legközelebbi ponton pedig 7,5 magnitúdó. A 2024. március 3-án megfigyelhető oppozícióban azonban nem 7,5 magnitúdósnak, hanem ennél egy kicsivel halványabbnak, 8,7 magnitúdósnak fog látszani a kisbolygó. Ennek az az egyszerű oka, hogy nem körpályán keringenek az égitestek a Nap körül, hanem egy kicsit elnyúltabb ellipszispályán. Ennek az ellipszispályának a Naptól legtávolabbi pontja 3,36 csillagászati egység, míg legközelebbi pontja 1,98 csillagászati egység.
A Juno tehát nem feltétlenül az oppozíció időpontjában, tehát amikor egy vonalba ér a Földdel, kerül a legközelebb a bolygónkhoz. Mindazonáltal az egy vonalban állás jeles esemény, így érdemes megfigyelni március 3-án az Oroszlán csillagkép irányában.
A képek forrása:
1. https://hu.wikipedia.org/wiki/3_Juno#/media/F%C3%A1jl:Moon_and_Asteroids_1_to_10.svg
2. https://en.wikipedia.org/wiki/3_Juno#/media/File:3_Juno_VLT_(2021).png
3. Saját ábra.
4. https://en.wikipedia.org/wiki/3_Juno#/media/File:Juno_orbit_2018.png
5. Stellarium.
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet