Különleges hullócsillag kitörésben gyönyörködhetünk május 31-én hajnalban, ha a csillagászati előrejelzések beválnak. A 73P/Schwassmann-Wachmann nevű üstökös darabjaira hullott, és a széteső üstökösből kilökődött porfelhő érhet minket utol ezen a jeles napon, ez esetben látványos és igen sűrű hullócsillag kitörésben gyönyörködhetünk. A számítások szerint a jelenség csúcsa reggel 7 óra körül várható, így hazánkból csak a felfutó ágat figyelhetjük meg. De még ez sem lehet akadály: magyar csillagászati expedíció indul a texasi McDonald obszervatóriumba, ahol pompás asztroklíma mellett gyönyörködhetünk az éjszaka közepén, zenitközelben tartózkodó radiáns mellett a meteorkitörésben. Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, és Sárneczky Krisztián - az év első, C/2022 A1 (Sárneczky) névre keresztelt üstökösének felfedezője - ott lesznek, hogy első kézből számolhassanak be az égi tűzijátékról! Eredjünk alaposabban utána a pompás jelenség okának!
Az üstökösöket gyakran piszkos hógolyókként emlegetik, bár az utóbbi évek kutatásai alapján a jeges kőgolyó sokkal jobb meghatározásnak tűnik. A név arra utal, hogy az üstökösök anyaga főleg fagyott gázokból és vízjégből áll, ráadásul nagyon porózus objektumokról van szó, a térfogatuk 60%-a is üreges lehet. Felszínük egyébként a Naprendszer legsötétebb objektumaivá teszi őket (viszonyításul: a Vénusz a Napból érkező fény 77%-át veri vissza, a Föld 30%-ot, míg az üstökösök esetében ez 2-4%, ez alulmúlja még az aszfalt sötétjének 7%-át is), ami a jeges összetételük ismeretében meglepő lehet. Az ok a szerves molekulák jelenlétében keresendő: bár a Földön a napsugárzást gyakorlatilag csak a kellemes látható tartományban érzékeljük, az üstökösöket bizony erősen éri az ibolyántúli (UV) és mindenféle egyéb nagy energiájú sugárzás is. Ez a sugárzás kémiai változásokat okoz a felszínen is megtalálható egyszerűbb szerves molekulákban, amik így hosszabb szénláncokból álló, bonyolultabb struktúrákká állnak össze, ezeknek pedig többnyire nagyon sötét a színe.
Hullócsillagok és üstökösök
S hogy mi köze van az üstökösöknek a hullócsillagokhoz? Nos, a hullócsillagrajoknak (mint a híres augusztusi Perseidáknak) bensőséges viszonyuk van az üstökösökkel, tudniillik ezek a rajok szétesett üstökösök porából állnak. Az üstökösök igen elnyúlt elliptikus pályán keringenek a Nap körül, ezért időről időre közel merészkednek a Napunkhoz. Ez drámai következményekkel jár: mint az előzőekben említettük, rendkívül porózus és sötét égitestekről van szó, amelyek javarészt fagyott gázokból és porból állnak. Így amikor a Nap közelébe érnek, a sötét felszín felmelegszik a napfény hatására, s az addig fagyott gázok elillannak, szakszóval elszublimálnak a felszínről, vagy a felszín alól. Így alakul ki az üstökösök kómája, ami egy ritka és közel gömbszerűen szimmetrikus légkör, és a csóvája, ami az üstököst elhagyó ionoknak és pornak az elhúzódó nyoma.
Az üstökös, amit megtaláltak, elveszett, újból megtalálták, majd szétesett
Cikkünk apropója a 73P/Schwassmann-Wachmann, más néven Schwassmann-Wachmann 3 üstökös, röviden csak SW3. Az égitest maga rendkívül apró, magjának átmérője mindössze 1100 méter. Az 1930-as perihélium után elveszett (1930-ban persze követték egyideig), és hiába jött vissza 5,4 évenként, csak 1979-ben találták meg újra.
Itt álljunk meg egy kicsit! Hogyan veszíthetünk el egy üstököst? Nos, az SW3 esetében ennek két oka volt: egyrészt, rendkívül sötét objektumról van szó. Másrészt, a Jupiter – a Naprendszer legnagyobb tömegű bolygója – gravitációja jelentősen befolyásolja az égitest pályáját, ami miatt hiba csúszott a felfedezők pályaszámításaiba. 1979-ben aztán egy szerencsés véletlennek köszönhetően ismét ráleltünk az üstökösre, és azóta az 1985-ös közelítés kivételével minden napközelség idején megfigyelték a csillagászok. Így ma már tudjuk, hogy keringési periódusa 5,4 földi év, s minden 16. évben megközelíti planétánkat. Ilyen alkalom várható idén augusztusban is, a történet azonban sokkal izgalmasabb annál, mint amilyennek elsőre szemlélve tűnhet.
Az SW3 ugyanis 27 évvel ezelőtt darabjaira hullott!
1995-ben csillagászok egy csoportja észrevette, hogy az üstökös kis túlzással egyik pillanatról a másikra 7 magnitúdót fényesedett – ez hatszázszoros fényerősség-növekedést jelent, és nagyjából olyan, mintha egy magyar kisvárosból látható leghalványabb szabadszemes csillagok hirtelen a Jupiter fényességével kezdenének el ragyogni. A tüzetesebb megfigyelések aztán felfedték a jelenség okát: az üstökös 4 nagyobb darabra esett szét, ebből kettő teljesen szétporladt, kettő pedig szorosan együttmaradva tovább folytatta (és folytatja azóta is) égi vándorlását.
2006-ban aztán újabb megfigyelések megerősítették, hogy az SW3 legalább 68 (!) „nagyobb” darabra esett szét, s a fragmentálódás még mindig folyamatban volt. Ezt az alábbi gif remekül szemlélteti:
Persze ahogyan az szerencsésebb esetekben lenni szokott, most sem csak pusztulás történt: bár az SW3 üstökös széthullott, poraiból (milyen költői a csillagászat!) létrejött a Tau Herculidák meteorraj. Illetve újból létrejött, de erről később.
És itt válik a történet nagyon izgalmassá.
Az extraszuper meterorraj, ami a nyakunkba szakadhat!
Ezzel a meteorrajjal az a baj, hogy nagyon új. 2011-ben lehetőség lett volna megfigyelni, de a Nap kedvezőtlen égi pozíciója bezavart, 2017-ben pedig pusztán annyi előrelépés történt, hogy egy újabb leszakadó darabot sikerült azonosítani az üstököspálya mentén.
A nagy próbatétel tehát 2022 lesz. Ha szerencsénk van, idén gyönyörű meteorkitörést láthatunk. Ilyenkor a meteorhullás annyira intenzív, hogy pár másodpercnyi időtartam alatt akár tucatnyi hullócsillagot látunk az égen. Ritka jelenség, de a napfogyatkozásoknál például sokkal gyakoribb. A szerző még nem látott kitörést, ám az idősebb magyar amatőrcsillagászok zöme valószínűleg már igen. Az 1999-es és 2001-es Leonida meteorkitörés során például óránként 3000 hullócsillagban gyönyörködhettünk.
A számítások szerint az SW3 kitöréséhez három dolognak kell egyszerre teljesülnie:
- Legyen elég por, ami leszakadt az üstökösről. A jelek szerint ebből nincs hiány.
- A szétesés során a porból elegendő mennyiségnek kell a megfelelő szögben szétrepülnie.
- A pornak a megfelelő sebességgel kellett leválnia az üstökösről.
Az adatok és a számítások szerint reális esély van rá, hogy mindhárom feltétel teljesül, de az is benne van a pakliban, hogy nem. Kicsit olyan ez, mint 19-re lapot húzni a pókerjátékban. Ahogy a NASA egyik kisbolygókkal foglalkozó vezető csillagásza, Bill Cook mondja:
Ez egy mindent vagy semmit típusú esemény lesz. Ha az SW3 törmeléke több mint 220 mérföld/órával (354 km/h) haladt, amikor levált az üstökösről, akkor szép meteorzáport láthatunk. Ha a törmelék lassabban lökődött ki, akkor semmi sem fog belőle eljutni a Földre, és így az egészből nem látunk majd semmit.
A Tau Herculida meteorrajt 1930 óta jegyzik, amikor az SW3 közel húzott el a Föld mellett. Állítólag akkor néhányan láttak pár hullócsillagot, ám évtizedeken keresztül senki semmilyen aktivitást nem észlelt – az 1995-ös szétesést követően azonban rengeteg friss anyag került ki a bolygóközi térbe, így a hullócsillag teli tárral „támadhat” a bolygónkra.
Tau Herculidák – mégis, onnan van e csodás név? A hullócsillagrajok a radiánspontjukról kapják a nevüket, vagyis onnan, ahonnan látszólag kiindulnak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha képzeletben összekötnénk a meteorok ioncsatornáit (népiesen: csóváit), akkor egy pontban metszenék egymást – ez a radiánspont. A Tau Herculidák radiánspontja tehát a Herkules csillagkép tau jelű csillagánál van, illetve volt, 90 éve, de a Jupiter már említett pályamódosító hatása miatt a radiánspont arrébb vándorolt, és most már az Ökörhajcsár (Bootes) csillagképben található. Az alábbi ábrán ezt mutatjuk:
A bűvös dátum: május 30–31 éjszakája
A számítások szerint, ha lesz kitörés (amire 50-50% esély van), az május 30–31 éjszakáján fog bekövetkezni. Három független csapat is kiszámolta a lehetséges csúcsokat, jó hír, hogy ezek mindegyike egy 22 perces időablakon belül van.
Az előrejelzések szerint a kitörés csúcsa magyar idő szerint 06:55-kor, 7:04-kor vagy 7:17-kor következik be. Ez azt jelenti, hogy a kelő Nap fénye miatt mi Magyarországról a csúcsot nem láthatjuk, de a felvezetést elméletben nagyon is, úgyhogy ne lankadjon a lelkesedésünk!
Teendőnk pusztán annyi, hogy hajnalban menjünk ki az ég alá, öltözzünk fel az időjárásnak megfelelően (meglepően hideg tud lenni!), terítsünk magunk alá egy pokrócot, és csodáljuk az égboltot, lehetőleg a radiáns közelében. Hajnali 3 óra körül a radiánspont nyugati irányban, 50 fokkal lesz a horizont fölött, érdemes tehát nyugat felé felfelé néznünk az eget. A meteorok várhatóan lassúak lesznek, mivel a porszemcséknek utol kell érniük a Földet a pályájukon. A kis relatív sebesség miatt a meteorjelenségek sem lesznek túl fényesek. A meteorok számát nehéz előre megjósolni, de ha valóban elhagyta az üstököst a porfelhő, és Földünk találkozik vele, a hullás intenzitása egészen jelentős is lehet. Az előrejelzések 100 - 10.000 közötti ZHR értékeket mutatnak, szerencsés esetben akár óránként több ezer hullócsillagot is megfigyelhetünk, persze elsősorban Amerikából.
Ha tiszta és fényszennyezésmentes az égboltunk, és van legalább 10 cm átmérőjű távcsövünk és némi tapasztalatunk, akkor érdemes lehet megpróbálni elcsípni az SW3 maradványait, ehhez keresőtérképet itt találunk. Mivel az üstökös az Oroszlán fejénél tartózkodik, mindenképp éjfél előtt kell megkeresnünk, mert a 10-11 magnitúdós üstökös hamar lenyugszik.
Hol tudjuk ezt megnézni?
Az SW3 egy rulettkerék: vagy gyönyörű, meteorkitörésekben gazdag hullócsillagrajt láthatunk május utolsó teljes éjszakáján, vagy semmit. A Svábhegyi Csillagvizsgáló Blogjának olvasóit mindazonáltal a szerző arra buzdítja, hogy menjenek ki aznap éjjel az ég alá, és próbálják meg elcsípni a rajt. Legrosszabb esetben nem lesznek látványos hullócsillagok, és 1-2 óra múlva bejövünk, de a raj felfutó ágát jó esélyünk van megfigyelni.
Mivel a maximum várhatóan csak Amerikából látható, kihívást kedvelő csillagászaink expedíciót szerveztek a jelenség megfigyelésére. A Texas államban található McDonald Observatory kiváló helyen található jelenség megfigyeléséhez. Az asztroklíma rendkívül kedvező, az égbolt ötcsillagos, a meteorraj radiánsa pedig a kitörés időtartama során a zenitjez közel tartózkodik. Mindezen feltételek lehetővé teszik az elméletileg lehetséges legtöbb meteor megfigyelését!
Az expedíción részt vesz Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Sárneczky Krisztián, az év első üstökösének felfedezője, Rózsahegyi Márton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló projektmenedzsere, és Vinkó József tranziens asztrofizikai objektumokkal foglalkozó kutató, aki éppen külföldi munkavégzését tölti az obszervatóriumban, valamint Igaz Antal, az MCSE meteor szakcsoportjának vezetője, a meteorkamerák szállítója.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló pedig élő közvetítést tervez május 31-én, kedden 14:00-kor, az amerikai expedíció bejelentkezésével azoknak, akik élőben szeretnék követni ezt a nem mindennapi eseményt! Akár lesz meteorzápor, akár nem, arról biztosítjuk az érdeklődőket, hogy mindenképpen izgalmas külföldi csemegéket fognak látni kutató csillagászaink jóvoltából!
Az eseményt az alábbi linken lehet követni, helyi élő kommentárral, ahol a nézők kérdéseiket is feltehetik: https://fb.me/e/3504iUP4y
Szerző: Bacsó Zétény, Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló
