A különböző médiumok, hírportálok oldalait böngészve egyre gyakrabban jön szembe velünk, hogy hamarosan szuperholdat láthatunk az égen. Olyan szalagcímek, mint például „A Hold rendkívül közel kerül a Földhöz”, vagy „Ritkán láthatjuk ilyen hatalmasnak a Holdat” talán kissé túlzónak tűnnek a valóság tükrében, ugyanakkor kétségkívül ráirányítják a figyelmet a csillagászati jelenségekre. Épp ezért a csillagászok egyik szeme sír, a másik nevet. De mégis mi a valóság a hangzatos címek mögött? Járjunk utána!
Mi a szuperhold, hogyan képzeljük el?
A Föld és a Hold átlagos távolsága mintegy 385000 km, miközben maga a távolság nem állandó, mivel a Hold nem kör, hanem ellipszis alakú pályán kering bolygónk körül, amelynek egyik fókuszpontjában van Föld. Égi útja során ezért a Hold egyszer közeledik hozzánk, máskor pedig távolodik tőlünk. Emiatt pedig a méretét is kisebbnek vagy éppen nagyobbnak látjuk, amikor megpillantjuk az égbolton.
Azonban ember legyen a talpán, aki szabad szemmel megállapítja, most vajon az átlagos méreténél nagyobbnak vagy kisebbnek látszik-e égi kísérőnk, a különbség ugyanis nem igazán jelentős. Képzeljünk el egy focipályát, amelynek egyik kapujában mi állunk, a szemközti kapuban pedig a focilabda. Ez a Föld–Hold rendszer átlagos távolsága, esetünkben nagyjából 100 méter. Ha nagyjából hét és fél méterrel hozzánk közelebb gurítja valaki a labdát, akkor az annyival látszik majd nagyobbnak, mint a Hold, amikor épp földközelben jár. Ez a távolság a júniusi telihold idején mintegy 357 258 km.
Van ugyanakkor egy említésre méltó jelenség, amely mindig szerepel a publikációkban, ha szuperholdakról van szó. A holdkorong valóban egészen hatalmasnak tűnik, ha fényképezőgép és teleobjektív segítségével úgy készítünk felvételt, hogy a horizonton lévő épületek is jól látszódjanak. Ez természetesen nem manipuláció, pusztán érdekes optikai illúzió. A teleobjektív segítségével ugyanis a képen mind a horizont, mind pedig a Hold éles lesz, azt a benyomást keltve, mintha egymás mellett lennének. Épphogy csak meg nem érinthetjük kinyújtott kezünkkel.
Egy másik érdekesség az ilyen képekkel kapcsolatban a Hold színe, az egészen narancssárga árnyalatú. Tudjuk, hogy égi kísérőnk inkább szürkés színű, mégis miért látjuk másnak? A válasz a Föld légkörében, annak fénytörésében keresendő. Amikor felnézünk az égre, a magasan járó holdat szinte vakítóan fehérnek látjuk, mivel fénye vékonyabb légrétegen keresztül ér el hozzánk. Amikor viszont alacsonyan jár, a légkör, amelyen a fénynek át kell haladnia, sokkal vastagabb. A Hold fénye valójában a Napé, különböző hullámhosszakból áll, amelyeket a természetben például a szivárvány színeiben láthatunk. A narancssárga színű Hold titka az, hogy a hullámhosszak közül a kék jobban szóródik az atmoszférában, mint a vörös. Minél vastagabb légrétegen nézünk keresztül, annál több kék fény szóródik szét, miközben a vörös sugarak szinte változatlan lelkesedéssel nyílegyenesen törnek előre. Így öltözik át estére égi kísérőnk, az alkalomhoz illően.
A teliholdak furcsa nevei
A csillagászat mind a mai napig rendkívül fontos szerepet tölt be az emberiség történetében. Számtalan mítoszt szőttek őseink a sötét égbolton látható fehér pettyekről, de legfőképp a Holdról. Hamar felismerték ciklusainak folyamatos változásait, és ezek a ciklusok jelentették az összes nagy civilizáció időszámításának alapját. A vadászó-gyűjtögető életmódot folytató törzsek számára ez segítséget nyújtott az állatok szokásainak nyomon követéséhez, mint például a szarvasbőgés. Igazi jelentőséget a fölművelés és állattenyésztés megjelenésével nyert. Az időszámítás bevezetésével kiszámítható lett például a Nílus áradása vagy az aratás időpontja.
A rövid kitérő után térjünk vissza korunkba. A különböző hónapok teliholdjainak elnevezése egyfajta naptár funkciót töltött be az észak-amerikai indiánok körében. Az 20. század elején az újvilág sajtója felkapta ezeket a néha komikusnak tűnő elnevezéseket, amelyek azután beleivódtak az emberek gondolkodásába, majd elterjedtek az egész világon. Száz évvel később mi már csak kapkodjuk a fejünket, vajon mit jelent az „eperhold”? A név onnan származik, hogy az észak-amerikai kontinensen ekkor takarítják be az egyik legízletesebb, legnépszerűbb gyümölcsöt, az epret.
Hogyan figyeljük meg a Holdat június 14-én?
A dolgunk szerencsére nem is lehetne egyszerűbb. A Hold aznap 21:26-kor kel a délkeleti horizonton. Még nem lesz egészen sötét, a Nap utolsó sugaraival sejtelmes derengést von a tájra. Fényképezőgépünkkel nagy nagyításon látványos felvételeket készíthetünk a Holdról kevéssel azután, hogy az elválik a horizonttól. Érdemes valamilyen érdekes tereptárgyat keresni, ami még látványosabbá teszi a kompozíciót. Ugyanakkor a jelenséget egyszerű binokulárral vagy kis távcsővel szemlélve is nagyszerű látványban lesz részünk. Egészen biztosan nem bánjuk meg, ha a Hold bámulására szánjuk ezt az estét!
Az égi vándor éjfél után 1:10-kor éri el legmagasabb pontját az égen, ekkor 15°magasan jár majd, déli irányban lesz látható. Rendkívül könnyű lesz megtalálni, fénye ragyog az égbolton. Korán kelők még megpillanthatják 4:58-kor, amikor a júniusi szuperhold a horizont alá bukik.
A szuperhold egyfelől valóban a média szenzációhajhász találmánya, ugyanakkor érdekes történeti és látványos égi jelenség is egyben. Bár aznap este szerencsére nem fog a fejünkre esni, mégis valamennyivel közelebb lesz hozzánk, habár szabad szemmel lehetetlen volna észrevenni a különbséget. Biztos vagyok benne, hogy egy kicsit mégis másként nézünk majd az égre. Közelebb érezhetjük magunkat ehhez a csodálatos égitesthez, mely nemcsak elkápráztat bennünket, de évezredeken keresztül meghatározta az emberek mindennapjainak ritmusát.
Szerző: Talabér Gergely, Tudományos újságíró / Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló