Egy-egy ilyen látványos felvillanás megpillantásakor pedig akár még egy kívánság is elhangozhat. Ha pedig szemfülesek vagyunk, akár színes hullócsillagnak is a szemtanúi lehetünk.
Naprendszerünket a központi csillagunk, bolygók, törpebolygók, aszteroidák, üstökösök, kisebb testek, por és gáz alkotja. Amennyiben egy apró törmelék pályája keresztezi Földünk pályáját és belép a légkörbe, látványos csóva jön létre, amit hullócsillagnak, kicsit tudományosabban pedig meteornak nevezünk. De vajon mi okozza ezt a lenyűgöző jelenséget? A porszem vagy akár kőszikla méretű test a légkör közegellenállásába ütközik, külső rétege felizzik, és elkezd párologni. Az ekkor leszakadó részecskék pedig ionizálják, fénylésre gerjesztik a légkört, ezzel létrehozva az ioncsóvát, amit mi innen a Földről hullócsillagként látunk. Vagyis ilyenkor nem magát a testet látjuk, hanem az általa gerjesztett levegőt, azt a csatornát, amiben halad. A fényjelenséget a test elégése után is meg lehet figyelni, akár még 30 percen keresztül. Néha színes meteort is láthatunk az égen, ez a testet felépítő különböző kémiai anyagoktól függ. A sárga színt a nátrium okozza, a lilát a kalcium, míg például a zöldes színt a magnézium, a kéket pedig a vas.
Vannak az évben olyan meghatározott időszakok, amikor az átlagosnál jóval több hullócsillagot lehet megfigyelni. Ennek oka az üstökösök pusztulása, amelynek során az üstököst alkotó jég szublimál, közben pedig kisebb kőzetdarabok szabadulnak ki ebből a „piszkos hógolyóból”. Amikor a Föld keresztülhalad ezen a törmelékből álló felhőn, akkor tudunk csillaghullást, meteorrajt megfigyelni.
A meteorrajok a nevüket arról a csillagképről kapták, amelynek irányából a tagjai érkezni látszanak. Viszont nem csak ebben a csillagképben lehet őket megfigyelni, minden raj tagjai az egész égbolton láthatók. A csóvák irányát visszakövetve megkapjuk a kisugárzási pontot, vagyis a radiánspontot. Ezt úgy lehet elképzelni, mint a párhuzamos vasúti síneket, amelyek látszólag egyetlen távoli pontból tartanak szét. A meteorraj öregedésével egyidejűleg csökken a kisebb szemcsék száma, így nő a nagyobb, fényesebb meteorok aránya. Ez azt eredményezi, hogy egy-egy meteorraj élettartama tízezer év körüli. A pályák változása következtében pedig változhat a rajok aktivitása, vagy akár teljesen el is tűnhet, de akár új rajok is megjelenhetnek.
A Leonida meteorraj szülőobjektuma az 55P/Tempel-Tuttle üstökös. A kőzetfelhő diffúz összetevőivel minden év novemberében találkozunk, 33 évente pedig a sűrűbb felhőkkel is, vagyis ilyen időközönként számíthatunk igazán gyakori csillaghullásra. Az eddig megfigyelt legnagyobb csillaghullást is ez a raj produkálta, 1833-ban és 1966-ban. Idén a raj november 18-án éri el a gyakorisági maximumát, óránként pedig 10-15 meteorra lehet majd számítani. Ezek a testek igen nagy (71 km/s) sebességgel lépnek be a légkörbe. Összességében kb. 10 tonnányi anyag érkezik a Földre minden évben a találkozás során.
A november már nem igazán tartozik a kellemes hőmérsékletű hónapok közé, de nem érdemes a hideg miatt kihagyni ezt a jelenséget. Készüljünk meleg ruhával, akár még egy finom meleg itallal is, és gyönyörködjünk a felettünk elterülő égboltban. Egy ilyen esti programnál garantált a kikapcsolódás és feltöltődés.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló