Az égi vándorok története
Az üstökösök a leglátványosabb csillagászati jelenségek közé tartoznak, különösen amikor szabad szemmel is észlelhetjük őket. Számos feljegyzést készítettek az ókori csillagászok a fényes jelenségekről. Köztük volt a korszak egyik leghíresebb személye, Arisztotelész is. A tudós légköri jelenségnek gondolta az égi vándorokat, és ez az elmélet több száz évig elfogadott volt. Azonban 1577-ben Tycho Brahe dán csillagász megfigyelte az évszámról elnevezett nagy üstököst. Az észlelés során felfedezte, hogy az égitest a Holdnál messzebb van, és számos bolygópályát keresztezett. Neki köszönhetően világossá vált, hogy az üstökösök nem légköri jelenségek, hanem a világűrben találhatóak.
A híres angol tudós, Isaac Newton a gravitációval kapcsolatos ismeretei alapján megállapította, hogy az égitestek kúpszelet alakú pályán kell, hogy mozogjanak. Az 1680-as nagy üstökös parabolapályáját kiszámította, amelynek köszönhetően még több információ derült ki a rejtélyes kométákról. Az egyik legizgalmasabb felfedezés Edmond Halley nevéhez fűződik. Newton módszereit használva felfedezte, hogy az egyik égi vándor különböző években hasonló pályán tért vissza. Levonta a következtetést, hogy periodikusan visszatérő égitestről van szó. Az ellipszispályán haladó vándor 1759-ben ismét megjelenik, majd újabb 75 évet kell rá várni. Az ő tiszteletére nevezték el Halley-üstökösnek a kométát. A felfedezése révén kiderült, hogy léteznek periodikus üstökösök, amelyek lehetnek rövid és hosszú periódusúak. Rövidnek számítanak a 200 éven belül visszatérőek, mint a Halley-üstökös, a hosszú periódusúra pedig remek példa az 1680-as nagy üstökös, amelynek keringési periódusa a Nap körül 9370 év.
Azonban a számos nagyszerű felfedezés ellenére egy kérdés nagyon hosszú időn keresztül megválaszolatlan volt. Honnan jönnek az üstökösök? Egészen 1950-ig kellett várni a válaszra, amikor Jan Oort holland csillagász felvetett egy paradoxont az égitesttel kapcsolatban. A kométáknak előbb-utóbb ütközniük kellene a Nappal vagy a bolygókkal. Továbbá ki is lökődhetnének a Naprendszerből, és egyszer kifogynak az illékony anyagból, amely a csóvát okozza, majd a csupasz üstökösmag kisbolygóvá válik. Ennek ellenére mégis figyelhetünk meg újabb és újabb üstökösöket, ebből következtetve valamilyen külső forrásból kell érkezniük. Később a csillagászok felfedezték ezt a régiót, amit a csillagász tiszteletére Oort-felhőnek neveztek el. A régió belső határa 2000–5000 CSE között található, a külső határa pedig 50000–200000 CSE közé esik, és több millió objektumot foglal magában. (1 CSE a Föld és a Nap közötti átlagos távolságot jelöli, amely 150 millió kilométer.)
Az üstökösök névadása
Általában a felfedező(k)ről nevezik el az üstökösöket. Bizonyos esetben egy történelmi eseményhez kapcsolódva is kaphatnak nevet. Amennyiben egy csillagászati projekt során találnak új kométát, akkor a programnak a nevét kapja meg, ilyenek a Pan-STARRS üstökösök. A technika fejlődésével egyre több felfedezés történt, és ki kellett dolgozni egy rendszert, amit a mai napig használnak. A név egy sorszámmal kezdődik, amit egy betű követ: P (periodikus), C (nem periodikus), X (nincs megfelelő pályaszámítás), illetve D (eltűnt vagy felbomlott) a szóban forgó üstökösnek megfelelően. Végül, de nem utolsósorban olvashatjuk a felfedező/felfedezők nevét (egymástól függetlenül megtalált üstökösöknél az első három felfedezőét). Amíg egy üstökös nem kapja meg végleges sorszámát, a felfedezés idejére utaló jelöléssel hivatkoznak rá. Ez egy betű-szám kombináció, amely a felfedezés évét és fél hónapját jelöli. Január 1–15-e között felfedezett üstökösökre A, január 16–31-e közötti találtakra B és így tovább.
Az üstökösök szerkezete
Az üstökösöknél két fő részt különböztetünk meg: a magot és a csóvát. Az elsőre piszkos hógolyóként is szoktak hivatkozni, mivel a szilárd mag kőből, porból, vízjégből, fagyott szén-dioxidból, metánból és más anyagokból áll. Tartalmaz továbbá szerves anyagokat is, mint az élethez elengedhetetlen aminosavak. A Naphoz közeledve a felszíne egyre melegebb lesz, és az illékony anyagok párolgásának köszönhetően megjelenik a kóma, ami a napszél hatására akár több csillagászati egység (CSE) hosszúságú is lehet. Két csóvát is láthatunk egy üstökösnél, az egyik gázokból áll, és a napszél eltéríti, emiatt a Nappal ellenkező irányban látszik, míg a porból álló csóva kissé lemaradva követi az üstökösmagot.
12P/Pons-Brooks
Már a középkorban is látták szabad szemmel európai és kínai csillagászok, így több feljegyzést is készítettek az üstökösről. 1812. július 12-én Jean-Louis Pons francia csillagász távcsövével megpillantotta az üstököst. Augusztus során már szabad szemmel is látható volt az égitest, ami igencsak látványos lehetett. A csillagászok számításai alapján 2 fok hosszúságú volt az üstökös csóvája, ami a telihold átmérőjének négyszerese. Johann Franz Encke kiszámította, hogy az üstökösnek 70,68 év körül van a keringési ideje, 5 év bizonytalansággal. Így a csillagászok tudták, hogy az 1880-as években vissza fog térni az égi vándor. Ez 1883. szeptember 2-án meg is történt, amikor William Robert Brooks egy halvány üstököst észlelt a távcsövében. Az égitest novemberre már szabad szemmel is látható volt. A számítások után kiderült, hogy az 1812-es üstököst fedezték fel ismét. A legfényesebb üstökösök közé tartozó égitestet a két felfedezőjéről nevezték el.
A 12P/Pons-Brooks és a Hamal együttállása
Húsvétvasárnap, este 20:30-kor a nyugati égboltra kell tekintenünk, ahol a Kos csillagképet kell megkeresnünk. A Hamal, más néven Alfa Arietis és a Sheratan csillagok szerencsénkre szabad szemmel is jól láthatóak még fényszennyezett égen is. Számunkra az első csillag kell, amely 65 fényévre található és 2 magnitúdós. A K típusú csillag fehéres-narancsos színe igen szembetűnő még szabad szemmel is. Az Alfa Arietistől 20 ívperc távolságra lesz a kométa, amelynek köszönhetően egyszerre láthatjuk a színes csillagot és az üstökös magját, valamint csóváját. A 14 fokos magasság miatt tereptárgyak nélküli nyugati horizontra lesz szükségünk a jó észleléshez. A páros 22:10-ig látszik majd, akkor a horizont alá buknak.
Szerző: Vizi Róbert, Bemutató csillagász