Ennek talán a hideg, a mostohább észlelési feltételek vagy a szokásosnál tikkadtabb újévi észlelőkedv az oka. Mindenesetre mi január 4-én hajnalban jó ég esetén menjünk egy sötét észlelőhelyre és figyeljük meg az év első, komoly csillaghullását!
Az évkezdet legfontosabb és leglátványosabb csillagászati eseménye a Quadrantidák meteorraj érkezése, amely rendszerint január első napjaiban kopogtat majd egünkön, 2024-ben pedig január 4-én, a hajnali órákban várható a gyakorisági maximuma.
Egy olyan meteorrajról van szó, amely ideális esetben átlagosan legfeljebb 130 hullócsillagot rajzol az északi égboltra óránként, ezzel pedig felveszi a versenyt az augusztusi Perseidákkal (átlagosan maximum 84) és a decemberi Geminidákkal (átlagosan maximum 88 rajmeteor óránként).
A szemfüles olvasó már észre is vette, hogy ez az érték nagyobb, mint a másik két híres meteorzáporé, valahogy a Quadrantidák mégsem kapnak elég nagy figyelmet. Nem szólnak dalok a januári csillaghullásról, nem vonulnak tömegek a sötét észlelőhelyekre hónuk alatt pokróccal, hogy élvezzék a tűzijátékot – vajon miért?
Azon túl, hogy az év első napjaiban nem mindig kényelmes egy takarón fekve, fűszálat rágcsálva az égboltot figyelni, ennek egyéb oka is van, ez pedig a Quadrantidák raj fizikai sajátosságaiban rejlik.
Az első furcsaság, amivel szembesülünk, az a raj elnevezése. Minden meteorraj arról a csillagképről (vagy konkrétan egy csillagról) kapja a nevét, ahová a záporban megjelenő hullócsillagok által kirajzolt vonalak összefutnak. Ezt hívjuk a raj radiánsának.
A Perseidák radiánsa a Perseus csillagképbe, a Geminidáké a Geminibe, a Quadrantidák radiánsa viszont a Bootes (Ökörhajcsár) csillagképbe esik – akkor miért nem Bootidákról van szó?
A válaszhoz fel kell lapoznunk a tudománytörténettel foglalkozó könyveket: az égbolt azon területére, amelybe a radiáns esik, Jérôme Lalande francia csillagász javasolt új csillagképet 1795-ben, amelyet Quadrans Muralisnak, azaz Fali Kvadránsnak nevezett el.
Ezt a kissé mesterkéltnek tűnő konstellációt az 1922-es, Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) által kidolgozott, modern csillagképlista viszont már nem tartalmazta.
Elmondhatjuk hát, hogy a Quadrans Muralis élt 127 évet – a meteorraj viszont maradt Quadrantidák.
A raj másik figyelemre méltó különlegessége már valóban fizikai eredetű.
A meteorzáporok túlnyomó többsége a Napot megközelítő üstökösökről levált törmelékből származó porfelhő és a Föld légkörének találkozásából adódik. A csillagunk körül pályára állt apró porszemcsék és kőzetszilánkok az év meghatározott időszakában keresztezik bolygónk útját, belépnek a légkörbe, és ott látványos fényjelenséget produkálva égnek el – ezt figyeljük meg mi a felszínről mint hullócsillagot, kívánva magunknak minden szépet és jót.
Ezek a porfelhők rendszerint hosszú ideig maradnak kontaktusban légkörünkkel, több napos csúcsidőt produkálva, amikor a megfigyelhető meteorjelenségek száma körülbelül fele a legnagyobb kitöréskor tapasztalhatónak.
A Quadrantidák ebből a szempontból is kakukktojás. Először is szülőobjektuma a Lovell Observatoryban felfedezett apró, mindössze 3 kilométer átmérőjű, 2003 EH1 jelű kisbolygó – a kisbolygók viszont ritkán produkálnak meteorrajok alapját képező törmelékfelhőt pályájukon.
A különös égitest viszont mégiscsak felelős a Quadrantidák meteorzáporért, így további kutatások következtek, amelyek azt feltételezik, hogy a 2003 EH1 valójában az ötszáz éve távol-keleti csillagászok által megfigyelt C/1490 Y1 jelű üstökös magja. Ez az objektum hagyhatta maga mögött azt a vékony porfelhőt, amely minden évben, január első napjaiban találkozik Földünkkel, keresztezve bolygónk Nap körüli pályáját.
A hangsúly a „vékony” jelzőn van, amihez még az is hozzájárul, hogy a felhő gyakorlatilag derékszögben találkozik a Föld pályájával. Kész is a Quadrantidák receptje: rövid, mindössze néhány órás csúcsidő, így a nagyon pontos előrejelzés szükségessége, hogy a januári hidegben a takaróhoz fagyott megfigyelők ne maradjanak le a látványosságról.
A kitörés várható időpontja 2024-ben január 4-én, közép-európai idő szerint délelőtt 11-kor lesz, érdemes tehát a megfigyeléshez a pirkadatot megelőző órákat választani, már csak azért is, mert a raj radiánsa ekkor emelkedik a legmagasabbra: hajnali hat órakor a nyolcvan fokos horizont feletti magasságot fogja közelíteni a keleti égbolton.
A Hold nem lesz a barátunk, a radiánshoz viszonylag közel, a Szűz csillagképben világít majd 49%-os fázisban, ami minden bizonnyal megnehezíti majd a Quadrantidák többségét alkotó 3–6 magnitúdós fényességű meteorok észlelését. Ugyanakkor a raj bővelkedik nagyon fényes tűzgömbökben is, így kedvező égbolt mellett jó esélyünk van egy valóban látványos, emlékezetes csillaghullásra.
Fogjuk hát negyedikén pirkadat előtt azt a vastag takarót és egy termosz forró teát, és irány egy sötét észlelőhely, szemeket a keleti égboltra!
Kiváló eget kívánunk!
Források
https://science.nasa.gov/solar-system/meteors-meteorites/quadrantids/
https://www.sciencedirect.com/topics/physics-and-astronomy/meteor-showers
https://earthsky.org/astronomy-essentials/everything-you-need-to-know-quadrantid-meteor-shower/
Szerző: Kovács Péter, Amatőrcsillagász, tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló