A téli éjszakák vadásza – mese az Orionról

A téli éjszakák vadásza – mese az Orionról

2024 január 05
| Szerző: Diószegi Orsolya, Tudományos újságíró
Következő Csillagmeséjének főszereplője az őszi-téli éjszakák legszebb csillagképe, az Orion.

A Göncöl mellett a második legismertebb csillagkép, amely bolygónk egészéről látható, ugyanis az égi egyenlítőn helyezkedik el. Magyarországról télen figyelhető meg a legjobban. Az egyik legfényesebb csillagkép, 2 elsőrendű és 4 másodrendű csillag ragyog benne.   

Jellegzetes formája miatt egyszerű felismerni az éjszakai égbolton, ennek okán az évszázadok során navigációs célokat is betöltött. A konstelláció július végén tűnik fel a hajnali szürkületben, decemberben az esti órákban bukkan a horizont fölé, éjfél körül delel, és áprilisban áldoz le az esti égen.

A körülötte lévő csillagképekhez szorosan kapcsolódik, ugyanis a vörös szemű (Aldebaran csillag) Bikával éppen harcol, mellette pedig a kutyái vannak (Nagy Kutya és Kis Kutya), akik a Nyulat üldözik. Lábánál pedig az Eridanus-folyó kezdi el útját.

Az Orion legfényesebb csillaga (Rigel) részese a Téli Hatszög nevű aszterizmusnak, amelyet a következő csillagok alkotnak: Rigel, Aldebaran, Capella, Pollux, Procyon és a Szíriusz. A Téli Hatszögnél kisebb és szabályosabb az ún. Téli Háromszög, amelyet ismertebben Nagy Déli Háromszögnek neveznek – a Szíriusz, Procyon és a Betelgeuze alkotják. Ez a három csillag része annak a tíz legfényesebben ragyogó Naprendszeren kívüli égitestnek, amelyeket a Földről megfigyelhetünk.    

Az Orion csillagkép a szomszédokkal (Stellarium, 2023. dec. 14, 23:37)
Az Orion csillagkép a szomszédokkal (Stellarium, 2023. dec. 14, 23:37)
A Téli Hatszög, illetve a Téli Háromszög (forrás: Wikimedia Commons)
A Téli Hatszög, illetve a Téli Háromszög (forrás: Wikimedia Commons)

Kultúrtörténeti érdekességek

Ami a nevét illeti, az évezredek során a különféle kultúrákban nagyon sok elnevezése alakult ki, de szinte minden nép emberalakot látott ebben a csillagcsoportban.

Az Orion övének három csillagát már a legkorábbi adatok is említik, naptárcsillagként használták őket. Ez a három csillag mutatta a Szíriusz kelésének irányát, és jelezte felbukkanásának közeledtét. Sokáig összekapcsolták tehát a Szíriusszal a csillagképet, sőt sokáig csak ezt az együttest tartották számon.  

Az Orion története körül azonban sok a bizonytalanság, egyes kutatók szerint az Eufrátesz völgyének népe álmodta az égre, és eredetileg Unu-anna volt a neve, amely égi fényességet jelent.

Mezopotámiában az Akkád csillagai nevű táblázatban SIBA.ZI.AN.NA vagy Shitaddulu elnevezéssel az égi pásztornak nevezték. A MUL.APIN táblákon pedig Papszukalként jelenik meg, akit Anu és Istár hírnökének tartottak. 

A csillagkép az ókori egyiptomiaknál is megjelent az első idők uralkodójának, Ozirisznak égi képmásaként. Az ő testvér-felesége volt Ízisz, akit a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillagával, a Szíriusszal azonosítottak. 

Az arabok is emberalakot – ékszerkészítőt – véltek felfedezni a csillagokban, a Rigel kék, a Betelgeuze vörös színében ékköveket láttak. A csillagok mind a mai napig az arab neveiken ismertek – a Betelgeuze neve az Orion vállára utal, a Rigel a lábra, a Mintaka pedig az övet jelenti és jelképezi.    

Sztrabón, ókori utazó és író szerint a görögök Kandao néven ismerték, amely Árésznak a másik neve volt. A két nagy eposzban, az Iliászban és Odüsszeiában is megjelenik az Orion, az egyikben Akhilleusz pajzsán a Fiastyúkkal és a Nagy Medvével, a másikban pedig vadászként, akit kiszemelt magának a Hajnal istennője.

 

„Ráremekelte a földet, rá az eget meg a tengert

és a sosempihenő napot is meg a szép teleholdat.

S minden csillagot is, mely az ég peremét koszorúzza,

Óríónt s a Fiastyúkot, meg a Hűaszokat mind,

vélük a Medvét is – más néven híva Szekér ez –

mint forog egy helyben, míg Óríónt lesi egyre,

s egymaga nem fürdik csak meg soha Ókeanoszban.” 

                                   (Homérosz: Iliász, 18. ének, Devecseri Gábor fordítása)

 

„Így mikor Óríónt kiszemelte magának a Hajnal,

könnyű életű istenek, addig mart az irigység,

míg az aranyszékű szűz Artemisz Ortügiában

gyöngéd nyílvesszőivel azt le nem ölte az égből.”

                                   (Homérosz: Odüsszeia, 5. ének, Devecseri Gábor fordítása)

Orion az Urania’s Mirrorban (forrás: Wikimedia Commons)
Orion az Urania’s Mirrorban (forrás: Wikimedia Commons)

A magyarok körében kétféle elnevezés terjedt el: egyik a Kaszások vagy Három Kaszás, ugyanis a nyári aratás idején a Nappal együtt kelt és nyugodott – emiatt ő maga nem látható, de mégis virradattól napestig szemmel tarthatja a földiek munkáját. Egy másik történet szerint (és ez a gyakoribb) az Orion nagy négyszöge a Kaszáló, az Övcsillagok pedig a három Kaszás, akik gyorsan és ügyesen végzik munkájukat az égi mezőn. A csillagkép másik elnevezése az Övcsillagok által alkotott pálcára vagy rúdra vonatkozik (több helyen említik Szent Péter pálcájának vagy Aranypálcának). 

A magyar népi csillagmitológia is összekapcsolja az Orion övét a Szíriusszal, amelyet Sánta Katának (vagy Sánta Lyánynak) neveztek el. Kata a kaszásoknak vitt ebédet, de útközben belelépett egy eldobott kaszába, és azóta is bicegve jár.   

Érdemes még megemlíteni, hogy a magyar mitológiában a legrégebbi, írásban ránk maradt csillagnevek közé tartozik.    

A három övcsillagot a Háromkirályoknak is szokták nevezni, és a Jézus születésével kapcsolatos bibliai történettel hozzák összefüggésbe. A ragyogó csillagok illő fényei a karácsony esti égnek.    

 

Mitológiai történet

A görög mitológiában Orion Poszeidón, a tengeristen és Eurüalé, a gorgó gyermeke. Rettenthetetlen vadász, ennek ellenére egyszerű figura, nem hajtott végre nagy hőstetteket, viszont állandóan szerelmes volt és állandóan vadászott.     

Nicolas Poussin: Tájkép Dianával és Orionnal, 1660-64, Metropolitan Museum of Art, New York (forrás: wga.hu)
Nicolas Poussin: Tájkép Dianával és Orionnal, 1660-64, Metropolitan Museum of Art, New York (forrás: wga.hu)

Több változat ismert. Az egyik szerint beleszeretett Meropéba, Oinopión khioszi király lányába, akinek kérésére a szigeten minden vadállatot kiirtott. Oinopión nem szívlelte Oriont, ezért lánya esküvőjét is halogatta. Orion egy alkalommal lerészegedett, és mámoros állapotában erőszakkal magáévá tette jegyesét. Megtorlásul a leány apja Dionüszosz segítségével megvakította az óriást. A hajnal istennője viszont, akibe szintén szerelmes volt Orion, visszaadta látását. Ezután elment Kréta szigetére, ahol Artemisz (a vadászat istennője) csoportjához csatlakozott. Egyik változat szerint Artemisz féltékenységből lenyilazta Oriont. Egy másik mese szerint Artemisz kérésére a bátyja, Apollón végzett vele, mert meg akarta akadályozni, hogy minden állatot elpusztítson. Orion halála után kutyájával, Sziriusszal az Alvilágba került, ám ott is állatokra vadászott, ezért az istenek felvitték a csillagok közé.

Ismert olyan verzió is, miszerint Orion azzal dicsekedett, hogy nincs olyan vadállat, amit ne tudna elpusztítani. Erre Gaia egy skorpiót küldött, hogy ölje meg a hencegő óriást. Ez utóbbi is az égre került, ám a vadász és gyilkosa kerülik egymást: soha nem jelennek meg együtt az égbolton – a Skorpió a nyári, az Orion a téli égbolt dísze. Az Orion tehát akkor tűnik el az égről, amikor a Skorpió feltűnik.

 

Csillagászati adatok a csillagképről

 

  • α Orionis (Betelgeuze): a csillagkép főcsillaga, a második legfényesebb a konstellációban. Félszabályos változócsillag, vörös szuperóriás, amely kb. 548 fényévre van tőlünk. Fényessége 0 és +1,6 magnitúdó között ingadozik. Az egyik legnagyobb méretű csillag, amit eddig ismerünk –  ha a Naprendszerünk középpontjában lenne, túlnyúlna az aszteroidaövön elnyelve a Merkúr, Vénusz, Föld és a Mars pályáit. A nagy Téli Háromszög nevű aszterizmus egyik csillaga. Fokozatosan veszít tömegéből. Jövőjét tekintve nem kizárt, hogy szupernóva lesz belőle, majd pedig neutroncsillag. Ez a folyamat bekövetkezhet, amint a magjában lévő szén, neon, oxigén és szilícium is elkezd égni. Ha ez megtörténik, kb. két hétig hatalmas fénnyel fog világítani az égbolton, lekörözve a teliholdat is, ezt követően pedig fokozatosan elhalványul. Amióta felfedezték a fényváltozásait (1836, John F.W. Herschel), azóta nyomon követik azt – mivel változócsillagról van szó, könnyen lehet ezt figyelni akár szabad szemmel is. 2019–2020 folyamán egy erős elhalványodást tapasztaltak a csillagászok. A kutatások szerint egy nagy méretű anyag-tömeg lökődött ki a csillag irányából, amely fényesebb volt mint maga a csillag. Ezt követően a Betelgeuze elhalványodott. Feltételezések szerint a kilökődött anyag elkezdett lehűlni és porfelhővé alakult, amely eltakarta a csillag felszínének egy részét. Mivel a porfelhő haladási iránya a Föld felé mutatott, így láthatóvá vált számunkra a folyamat – ha ez más irányba történik, valószínű tudomásunk sem lett volna róla, hogy mi zajlik a csillag háza táján. Számos felvételt készített a Hubble, illetve a VLT (Very Large Telescope), amelyeken jól követhető a jelenség lefolyása. 2020 áprilisára a csillag fényessége visszaállt a korábbi, megszokott szintjére.    
az első Naprendszeren kívüli csillagról, a Betelgeuzéről készült a HST fotója (forrás: https://esahubble.org/images/opo9604a/)
az első Naprendszeren kívüli csillagról, a Betelgeuzéről készült a HST fotója (forrás: https://esahubble.org/images/opo9604a/)
  • β Ori (Rigel): a csillagkép legfényesebb csillaga, a 7. legfényesebb az éjszakai égbolton. Kék szuperóriás, az Orion jobb lábánál helyezkedik el. Hozzávetőlegesen 770-800 fényévre található a Naptól, fényessége +0,13 magnitúdó. Többszörös, bonyolult csillagrendszer, legfényesebb tagja egy kék szuperóriás, amelynek 17-szer nagyobb a tömege, mint a Nap. Ami jövőjét illeti, valószínű fehér törpévé fog válni.       
  • γ Ori (Bellatrix): kék óriáscsillag, kb. 250 fényévre a Naptól. Fényessége 1,6 magnitúdó körüli. Néhány millió év múlva valószínűleg vörös óriás lesz belőle, ezután pedig fehér törpeként fejezi be életét, mivel tömege nem elegendően nagy ahhoz, hogy szupernóvává alakuljon.
  • δ Ori (Mintaka): több csillagból álló rendszer, 1200 fényévre a Naptól. A Zéta Orionis (Alnitak) és az Epszilon Orionis (Alnilam) csillaggal együtt hárman alkotják az Orion-övet. Ez a három csillagból álló aszterizmus számos nevet kapott a különböző kultúrákban – az araboknál Arany Szemeknek vagy Mérlegmérőnek nevezték. A kínai kultúrában Egyensúlyozó Rúd néven volt ismert. A Mintaka kínai nevének (參宿三) jelentése a Három csillag harmadik csillaga.

 

Mélyég-objektumok:

  • M42 (Orion-köd): két, részben egybefolyó csillagközi gázfelhő, az egyik legfényesebb, amely szabad szemmel is látható az égbolton, megfelelő fényviszonyok között. Látszó fényessége 4 magnitúdó. Körülbelül 1300 fényévre található tőlünk – ezzel elnyerve a Földhöz legközelebb eső nagy tömegű csillagkeletkezési tartomány minősítést. A köd hozzávetőleges átmérője 24 fényév. Az Orion-övtől délre helyezkedik el, szabad szemmel homályos foltként látjuk. Binokulárral vagy kisebb távcsővel már jól megfigyelhető.  
A NASA Spitzer űrteleszkóp és a NOAO ( National Optical Astronomy Observatory) képei az Orion-ködről (forrás: nasa.gov)
A NASA Spitzer űrteleszkóp és a NOAO ( National Optical Astronomy Observatory) képei az Orion-ködről (forrás: nasa.gov)
Orion-köd (forrás: nasa.gov)
Orion-köd (forrás: nasa.gov)
  • Lófej-köd: az Alnitak csillagtól délre helyezkedik el, kb. 1300 fényévre a Földtől. Fényessége csupán 7 magnitúdó körüli. Erős csillagképző terület, jelenleg is számos csillag születik a köd anyagában. A Lófej-köd (más néven Barnard 33) jellegzetes alakja, ahogy névadója (Edward Barnard) kimutatta, azért látható, mert sziluettje eltakarja a mögötte lévő fényesebb ködnek (IC 434) a fényét. Megfigyelése elég nehéz, fénymentes éjszakákon is legalább 15-20 cm-es távcsőre van szükségünk. Számos teleszkóp készített képet a ködről, de egyik sem volt képes olyan éles látványt nyújtani, mint a 2023-ban útjára indított Euclid (az ESA űrtávcsöve), amely körülbelül egy óra alatt rögzítette a fotót. Ez az egyik első képe az űrtávcsőnek.
a Lófej-köd, amelyet az Euclid készített (forrás: ESA)
a Lófej-köd, amelyet az Euclid készített (forrás: ESA)

Egyéb:

  • Orionidák: meteorraj, az egyik leglátványosabb, amely minden évben október második felében éri el maximumát. A meteorraj szülőégitestje a híres Halley-üstökös.

Szerző: Diószegi Orsolya, Tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló