Az őszi égbolt két halovány, de annál különlegesebb csillagképe kerül lencse- és tollvégre – a Kos (Aries), illetve a Halak (Pisces) mitológiai történeteiben nem találunk kapcsolódási pontokat, viszont egy ennél izgalmasabb területen találkoznak.
Kr. e. 1700 és 400 között a tavaszpont a Kosban volt, ezért Hipparkhosz és Ptolemaiosz katalógusában is az állatöv kezdő csillagképe lett (az asztrológiában azóta is a Kos az első csillagjegy). Ezt felváltotta a Halak, időszámításunk kezdetén a tavaszpont már a Halakba ívelődött át, és mind a mai napig itt van. Mivel a precesszió következtében a tavaszpont folyamatosan tolódik, a 2500-as évekre már elhagyja a Halakat, és belép a Vízöntőbe.
A Kos csillagkép szerényen húzódik meg a Bika és a Halak között, megfigyelésére leginkább a késő őszi, illetve a téli éjszakák a legalkalmasabbak. Az antik csillagleírásokban „Princeps signorum coelestium” (az égi jegyek elöljárója) néven is említik.
A Halakat halványsága miatt nehéz felismerni, bár jelentős területet foglal el az égbolton. Legfényesebb csillaga is csupán 3,6 magnitúdó fényességű. Az őszi éjszakák csillagképe, ekkor érdemes tehát megkeresni és megfigyelni. Maga a csillagkép-alakzat két halból áll, amelyek a farkuknál szalaggal vannak összekötve: a keleti hal az északi égi pólus irányába tekint, a tőle nyugatra lévő hal pedig fekvő helyzetben, az égi egyenlítővel párhuzamosan nyugat felé úszik. Az egyik halat a Pegazus négyszöge mellett, az Androméda alatt találjuk meg, a másikat pedig a Pegazus alatt kell keresnünk.
KOS
Kultúrtörténeti érdekességek:
Története olyan régi, hogy eredete nem nyomozható ki. Különlegességét és népszerűségét a történelem során elsősorban a már említett tavaszpont miatt kapta. Mivel ebbe a csillagképbe esett a tavaszpont, az asztrológusok is mind a mai napig ezt tekintik a kezdő csillagképnek a zodiákusban. Manilius római költő az I. században az állatövi jegyek hercegének nevezte.
A kora ókorban a pásztornépek körében a Kos a tavaszi újjászületés, megtermékenyülés, a nyáj szaporodásának jelképe volt. Már a babiloni MUL.APIN agyagtáblákon is szerepelt Lu-Hun-Ga néven, amely földművest jelentett. Az ókor népei közül nagyok sokan ismerték – a héber és az Asszír Birodalom naptára szerint a tavaszi nap-éj egyenlőség hónapját Nisanu-nak nevezték (a tavasz első hónapja). Náluk a csillagkép azt az oltárt és áldozati eszközöket jelképezi, amelyen és amellyel a tavaszi bárányt feláldozzák.
Kínában a csillagképet égi Kutyának nevezték. A hindu tudomány a β és γ Arietist Asvini elnevezéssel évszakjelző-mérföldkőnek tartotta. A magyar népi csillagképismeret nem tartja számon a Kos csillagait.
Mitológiai történet:
A görög mitológiában a Kos az Aranygyapjú legendájához kapcsolódik. Kr. e. III. században Apollóniosz Rhodiosz eposzköltő azt meséli, hogy Boiótia királyának, Athamasznak volt egy első felesége, Nephelé, aki a felhők istennője volt. Született két gyermekük, Phrixosz, aki fiú volt, és Hellé, aki leány volt. Miután Athamasz ráunt feleségére, újból megnősült: ezúton Inót vette feleségül, aki nem kedvelte, sőt gyűlölte az első feleségtől született gyerekeket. Emiatt mindent megtett, hogy eltüntesse őket. Intrikákkal és csellel rávette férjét, hogy Phrixoszt áldozza fel az isteneknek. A király vívódások után a fiát oltárra helyezte, Nephelé viszont a felhők közül egy aranygyapjas kost küldött, amely magával ragadta a testvérpárt, és elvitte őket messze keletre. A Kaukázus lábánál lévő Kolkhiszba repültek – útközben viszont Hellé lezuhant és beleesett a tengerbe. Róla nevezték el a tragédia helyszínét Hellészpontosznak (= Hellé tengere), amit ma Dardanelláknak ismerünk.
Amikor Phrixosz megérkezett Kolkhiszba, a Kost feláldozta Zeusz oltárán. Nephelé hálájaként a Kost az égre helyezte. Phrixosz az Aranygyapjút Kolkhisz királyának, Aiétésznek ajándékozta, aki egy ligetben, a sosem alvó sárkánnyal őriztette. Az Aranygyapjút később Iaszón vezetésével az argonauták lopták el a ligetből.
HALAK
Kultúrtörténeti érdekességek:
Akárcsak a Kos, a Halak is nagyon ősi csillagkép. A hal mint motívum ősidők óta a termékenység, bőség, bölcsesség, de ugyanakkor a közöny szimbóluma is.
Már a denderai templom (Hathor istennő tiszteletére épített ókori egyiptomi templom) kör alakú zodiákus ábrázolásán is megtalálható. Az egyiptomiak a Halakat összekötő szalagban egy vékony emberalakot láttak, akinek a fejét a Keleti Hal csillagköre formázta.
Eratoszthenész szerint a konstelláció előképe Derke, a félig ember, félig haltestű szíriai istennő. A mezopotámiaiak, szírek, perzsák, törökök egy vagy két halat képzeltek az égboltra – ez a vidék volt az Ég Tengere, amelyben úszik a Cet, a Delfin és a Déli Hal. A MUL.APIN táblázatban a Halak mai konstellációjának északkeleti fele Anunitu (a gyermekszülés istennője) néven szerepel. Az arabok al-Hut néven csak a Nyugati Halat ismerték, míg a Keleti Halat az Androméda részének tekintették.
A héber történetekben a Halak Simon törzsének szimbóluma volt, később pedig egész Izraelt jelképezte. A keresztényeknél Krisztus mint az első hal szerepel. Ez az egyszerű ábrázolás mind a mai napig a kereszténység szimbóluma maradt – erre egy lehetséges magyarázat, hogy Krisztus születése arra az időpontra esett, amikor a tavaszpont a Kosból a Halakba tolódott át. Ezzel egy új, több mint 2000 évig tartó korszakot, a Halak korszakát nyitva meg.
A magyarok ezt a égrészt csendesen hagyták, nem kapcsoltak hozzá meséket.
Mitológiai történet:
A Halakhoz és a Déli Halhoz kapcsolódó mítoszok elsősorban keleti eredetűek. Egy elő-ázsiai monda szerint az Eufrátesz halai egy hatalmas tojásra bukkantak a folyóban – partra görgették, és abból Atargatis kelt életre. Ennek jutalmául a halak az égre kerültek.
A görögöknél több mondában is szerepel, de jelentős történet nem kapcsolódik hozzá. Az egyik ismertebb történet szerint amikor Aphrodité és a fia, Erósz az Eufrátesz partján sétált, megtámadta őket a gonosz Tüphón, a százfejű titán. Fejvesztve menekültek a szörny elől, végül pedig a folyóba vetették magukat, ahol a nimfák halakká változtatták őket. Hogy el ne veszítsék egymást, egy szalaggal összekötötték magukat. Köszönetképpen a segítségért, Aphrodité és Erósz felhelyezte őket az égboltra.
Egy másik történet szerint Héliosz, a napisten mindennap a szekerén átszáguld az égbolton, de éjszaka a látóhatár alatt egy hal hátán utazik vissza keletre. Valószínű, hogy itt az ekliptikának az északi és déli részéről van szó.
Csillagászati adatok a csillagképekről:
KOS (Aries)
- α Arietis: a középkorban elterjedt neve Hamal (arabul Al Ras al Hamal, jelentése: a birka feje). Az iszlám és keresztény középkori kultúrában Alnath (a Döfő) néven is előfordul. A konstelláció legfényesebb csillaga, narancssárga óriás, fényessége 2 magnitúdó. A Földtől 66 fényévre található.
- β Arietis (Sheratan): kékesfehér csillag 2,6 magnitúdós fényességgel. 59 fényévre van a Földtől. Hőmérséklete 10.000 Celsius-fok.
- γ Arietis: érdekes csillagpár, régi katalógusokban Mesarthim néven szerepel. 1664-ben fedezték fel, hogy távcsőben két egyforma fényességű csillagra bontható (egyike a korai távcsöves felfedezéseknek): a főcsillag fényessége 4,6 magnitúdó, míg a másiké 4,6m. 164 fényévre található tőlünk.
- NGC 772: spirálgalaxis, a β Arietistől délkeletre található meg. A csillagkép legfényesebb és legnagyobb galaxisa, fényessége kb. 10 magnitúdó. A főkaron, amely az északkeleti oldalon található, számos csillagképző tartomány fedezhető fel.
- meteorzáporok: a csillagkép számos meteorraj kiindulópontjának (radiáns) ad otthont – legismertebb és legerősebb ezek közül a Nappali Arietidák, május 22. és július 2. között. Június 7-én éri el csúcspontját. A Naphoz közeli meteorzáporok nagy része szabad szemmel nem látható, ezért rádióspektrumban szokták megfigyelni. A Delta Arietidák egy másik meteorzápor, amely ugyancsak a Kosból sugárzik: csúcspontja december 9-én van (dec. 8-tól január 14-ig tart).
HALAK (Pisces)
Látványa az égbolton a halvány csillagai miatt nem különösebben kiemelkedő. Mivel távol esik a Tejút sávjától, csillagködöket, gázfelhőket ne keressünk benne, viszont több érdekes csillagot rejt magában.
- α Piscium (Alrescha): kékesfehér színű fizikai kettőscsillag, amely 100 fényévre található a Földtől. A rendszer tagjai közelednek, távolodnak egymástól, keringési idejük 900 év. Távolságuk a Földtől 309 fényév, összfényessége 3,62m.
- γ Psc: a csillag 138 fényévre található, fényessége 3,7 magnitúdó. A csillag körül 2021-ben egy exobolygót találtak.
- η (éta) Psc: a csillagkép egyik legfényesebb csillaga, fényessége 3,62 magnitúdó. Távolsága tőlünk 349 fényév.
- TX Piscium (19 Piscium): vörös óriás változócsillag, feltűnő a mélyvörös színe. Fényessége 5 és 6 magnitúdó között szabálytalanul váltakozik. Kb. 800 fényévre van a Földtől.
A Halak csillagképben számos galaxis található, viszont annyira halványak, hogy csak nagyméretű távcsővel lehet őket megfigyelni. A sokból kiemeltem kettőt, amelyek számomra érdekesnek tűnnek:
- NGC 3: lentikuláris galaxis, amely folyamatosan távolodik tőlünk. Távolsága 156 millió fényév.
- M74: a csillagkép egyik legszebb spirálgalaxisa, amely kb. 30 millió fényévre van tőlünk. Sok fiatal csillag és köd található benne, amelyek aktív csillagképző régiókat mutatnak. Pierre Méchain francia csillagász fedezte fel 1780-ban. Már három szupernóvát is találtak ebben a galaxisban.
Szerző: Diószegi Orsolya, Tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló