Az üstökösmegfigyelések története
A nagy áttörés Tycho Brahe dán csillagász nevéhez fűződik, aki az 1577-es nagy üstökös megfigyelésekor felfedezte, hogy az objektum a Holdnál messzebb van, és számos bolygópályát keresztezett. Newton az üstökösök terén is letette a névjegyét, a gravitációval kapcsolatos ismeretei alapján megállapította, hogy az égitestek kúpszelet alakú pályán kell, hogy mozogjanak, és az 1680-as nagy üstökös parabolapályáját is kidolgozta. Az üstökösökkel kapcsolatban az egyik legismertebb csillagász, Edmond Halley alkalmazta Newton módszereit, amikor régebbi üstökösöket vizsgált, és felfedezte, hogy az egyik ilyen típusú objektum, különböző években hasonló pályán tért vissza. Levonta a következtetést, hogy periodikusan visszatérő égitestről van szó, és ellipszispályán mozogva 1759-ben ismét megjelenik, majd újabb 75 évet kell rá várni. A tiszteletére nevezték el Halley-üstökösnek.
Az üstökösök elnevezése
Általában a felfedezőről vagy egy történelmi eseményhez kapcsolódva nevezik el az üstökösöket. A technika fejlődésével egyre több üstököst fedeztek fel, és ki kellett dolgozni egy rendszert, amelyet a mai napig használnak. A név egy sorszámmal kezdősik, amit egy betű követ: P (periodikus), C (nem periodikus), X (nincs megfelelő pályaszámítás), illetve D (eltűnt vagy felbomlott) a szóban forgó üstökösnek megfelelően. Végül, de nem utolsósorban olvashatjuk a felfedező/felfedezők nevét (egymástól függetlenül megtalált üstökösöknél az első három felfedezőét). Amíg egy üstökös nem kapja meg végleges sorszámát, a felfedezés idejére utaló jelöléssel hivatkoznak rá. Ez egy betű-szám kombináció, amely a felfedezés évét és félhónapját jelöli. Január 1–15-e között felfedezett üstökösökre A, január 16–31-e közötti találtakra B és így tovább. A periodikus üstökösök lehetnek rövid és hosszú periódusúak. Rövidnek számít a 200 éven belül visszatérőek, mint a Halley-üstökös és a másikra egy remek példa az 1680-as nagy üstökös, amelynek keringési periódusa a Nap körül 9370 év.
Az üstökösök szerkezete
Az üstökösöknél két fő részt különböztetünk meg: a magot és a csóvát. Az elsőre piszkos hógolyóként is szoktak hivatkozni, mivel a szilárd mag kőből, porból, vízjégből, szén-dioxidból, metánból és más anyagokból áll. Tartalmaz továbbá szerves anyagokat is, mint az élethez elengedhetetlen aminosavak. A Naphoz közeledve a felszíne egyre melegebb, lesz és az illékony anyagok párolgásának köszönhetően megjelenik a kóma, ami a napszél hatására, akár több csillagászati egység (CSE) hosszúságú is lehet. Két csóvát is láthatunk egy üstökösnél, az egyik gázokból áll és a napszél eltéríti, emiatt a Nappal ellenkező irányban látszik, míg a porból álló csóva kissé lemaradva követi az üstökösmagot.
Honnan jönnek az üstökösök?
Egészen 1950-ig kellett várni a válaszra, amikor Jan Oort holland csillagász felfedezett egy paradoxont az objektumokkal kapcsolatban. A Naprendszer élettartamának időskáláján az üstökösök pályája instabil, és a bolygókkal vagy a Nappal ütközniük kellene, sőt ki is lökődhetnek a Naprendszerből. Továbbá az üstökösök előbb-utóbb kifogynának az illékony anyagokból, amelyek párolognak, és a csupasz üstökösmag kisbolygóva válna. Ennek ellenére mégis figyelhetünk meg újabb üstökösöket, azaz valamilyen külső forrásból kell érkezniük. Később a csillagászok felfedezték ezt a régiót, amit Oort-felhőnek neveztek el, amelynek belső határa 2000–5000 CSE között található, a külső határa pedig 50000–200000 CSE között mozog, és több millió objektumot foglal magában.
A Hartley-üstökös
Az üstököst 1986. március 15-én fedezte fel Malcolm Hartley, így az objektumot róla nevezték el. A legutóbbi látogatása 2010-ben történt, amikor októberben elérte a legfényesebb állapotát, ami 4,59 magnitúdó volt, és fényszennyezésmentes égen az éles szemű észlelők már szabad szemmel is láthatták. Akkor a NASA Deep Impact űrszondája az EPOXI küldetés során 694 km-re közelítette meg az égitestet, és számos adatot szolgáltatott a csillagászoknak. Az üstökös alakja nagyon hasonlít egy kuglibábura, hosszúsága 2,33 km, a legkeskenyebb részén pedig csak 0,69 km átmérőjű. Ezekkel a méretekkel a kisebb üstökösmagok közé tartozik. Olyan kémiai anyagoknak a kiáramlását figyelték meg, mint a szén-dioxid, vízjég és hidrogén-cianid.
Az üstökös észlelése
Augusztus 24-én, csütörtökön a keleti égboltra kell tekintenünk, és 33 fokos magasságban megpillantjuk az Androméda csillagképet. Könnyű megtalálni, mivel szabad szemmel is látható három csillaga egy ferdevonalként helyezkedik el az égbolton.
A bal szélső Almach nevű csillagot kell megkeresni, és onnan északkeleti irányba 3 fokot kell haladni. Az 55 And csillag 5,56 magnitúdójú, és 630 fényévre van a Földtől, a szabad szemes észlelés határán van. Este 23:00-kor a vörös színű csillag alatt fél fokkal – a telihold átmérőjének megfelelő távolságban – lesz látható a 9 magnitúdós üstökös. Az objektum halványsága miatt szabad szemmel és binokulárral nem lehet észlelni. Mindenképpen legalább 10 cm átmérőjű távcsőre lesz szükségünk, hogy megpillantsuk a halvány égi vándort.
Szerző: Vizi Róbert, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló
