A szembenállás, más szóval oppozíció során az adott kis égitest éppen egy vonalban helyezkedik el a Földdel, illetve a Nappal a pályája során, ezért, hozzánk való közelségéből fakadóan könnyebben megfigyelhető, mint pályájának más pontjain. Az utóbbi hónapokban az ismertebb kisbolygók közül a Juno és a Pallas oppozícióját láthattuk, július 21-én pedig egy azoknál kevésbé ismert aszteroida, a (40) Harmonia kerül ebbe a csillagászatilag különleges helyzetbe. Akinek van távcsöve, és szeret éjszaka fennmaradni a nyári égbolt csodáinak megfigyelésére, keresse meg ezt, a harmónia istennőjéről elnevezett kis égitestet a Bak és a Nyilas csillagkép határán.
Harmonia, a negyvenedikként felfedezett kisbolygó
Sokan, amikor a Naprendszerről van szó, központi csillagunkra és a körülötte keringő 8 nagybolygóra gondolnak. Ezek az égitestek valóban gyönyörű rendszert alkotnak, és Naprendszerünk alappillérei, azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a nagybolygókon és holdjaikon kívül számos kisebb égitest is található a Nap körüli térségben. Ezeket a naprendszerbeli kis égitest gyűjtőnévvel illeti a szaknyelv, és két nagy alosztályba, a kisbolygók és a meteoroidok csoportjába osztja. A meteoroidokat az 1 méter alatti átmérőjű égitestek alkotják, amelyek a Föld légkörébe érkezve elégnek, avagy meteoritként lehullanak a bolygónk felszínére. Kisbolygónak pedig a legalább 1 km-es átmérőjű égitesteket nevezzük, és azon belül is a jeges kisbolygókat üstökösnek, a kőzetből álló kisbolygókat pedig aszteroidának hívjuk. A Naprendszerben két fő régió van, ahol ezek az égitestek nagy számban fordulnak elő, mégpedig a jól ismert aszteroidaöv a kőzet- és a gázbolygókat elválasztó régióban, tehát a Mars és a Jupiter pályája között, illetve a kevésbé ismert Kuiper-öv, amely a Neptunusz pályáján túl helyezkedik el.
Több jól ismert aszteroida, például a Ceres vagy a Pallas mellett számos kisebb és így még halványabbnak látszó kisbolygó kering az aszteroidaövben, s ezek egyike a (40) Harmonia vagy 1950 XU névvel illetett aszteroida, amelyet, mint ahogy a neve előtt zárójelben látszó szám is mutatja, negyvenedik kisbolygóként fedeztek fel. A felfedező Hermann Goldschmidt volt, aki 1856. márciusában látta meg először a kisbolygót, amelyet Harmoniáról, a harmónia görög istennőjéről nevezett el az épphogy csak véget ért krími háború emlékére, egy békésebb korszak eljövetelének reményében.
A 110 km-es átlagos átmérőjű Harmonia 3,42 év alatt kerüli meg egyszer a Napot, egy, a több aszteroidához képest valamivel körszerűbb pályán: a pálya ellipszishez való hasonlóságát kifejező excentricitás értéke ugyanis ezen kisbolygó esetén 0,046. Az aszteroidák további osztályozási sémája szerint a Harmonia S-típusú kisbolygó, vagyis összetétele jórészt szilikátos. A kisbolygók nagy része C-típusú, tehát szénben gazdag, míg egy kisebb része tartozik a szilikátokban gazdag csoportba, és egy még kisebb része az M-típusú, vagyis nikkelben gazdag alosztályba. A legújabb mérések alapján a kisbolygó körülbelül 8,9 óra alatt fordul körbe a tengelye körül, ott tehát ez jelenti a nap hosszát. Egy forgási periódus alatt fényessége periodikusan változik, a legújabb mérések szerint 0,2 magnitúdós amplitúdóval. Az átlagos fényessége szembenálláskor 9,3 magnitúdó, így szabad szemmel sosem figyelhető meg Földünkről. A mostani oppozíció során a fényessége 8,9 magnitúdós lesz, és a Bak csillagképben figyelhető meg.
Az oppozíció
Az utóbbi hónapokban több kisbolygó-oppozíciót, más szóval szembenállást is megfigyelhettünk, például a Juno vagy a Pallas kisbolygóét. Ezúttal a Harmonia kisbolygó kerül csillagászatilag különleges helyzetbe, mégpedig oly módon, hogy Nap körüli pályája során központi égitestünkkel egy vonalba ér a Föld, illetve a Harmonia kisbolygó. Az égitestek tehát egy egyenes mentén fognak elhelyezkedni július 21-én, mégpedig Nap–Föld–Harmonia sorrendben.
Az oppozíció amellett, hogy egy speciális helyzete az égitesteknek, egyben könnyebben megfigyelhetővé is teszi a szembenállásban részt vevő kisbolygót, mégpedig azért, mert ekkor a kis égitest viszonylag közel kerül Földünkhöz, így fényesebbnek látszik, mint a pályájának a Földtől távolabbi pontjain.
A Harmonia az oppozíció pillanatában tőlünk 1,2 csillagászati egységnyi távolságban lesz, és 8,9 magnitúdósnak fog látszani. Nyilvánvaló, hogy a megfigyeléséhez mindenképpen távcső használata szükséges.
A kisbolygót viszonylag alacsonyan, 19 fok magasan találhatjuk meg a horizont felett delelésekor, mégpedig a Nyilas csillagképben. Ahhoz tehát, hogy érdemben megfigyelhessük, érdemes legalább éjfélig fennmaradni, és az észleléshez egy fáktól és egyéb akadályoktól mentes helyet választani.
Ha a kisbolygót megtaláltuk, természetesen a nyár éjszakai égbolt további szépségeiben is gyönyörködhetünk: a Nyilas csillagkép jól ismert, jellegzetes aszterizmusa, a Teáskanna, amelyet könnyedén észrevehetünk az égbolton. Szintén a Harmonia közelében, attól balra látszik majd a telehold, s Nyilastól jobbra pedig a Skorpió csillagkép jellegzetes legyező alakja, amelynek közepén az összetéveszthetetlenül vöröses Antares csillag pislákol. Érdemes tehát kimenni a szabad ég alá július 21-én is a kisbolygó-oppozíció és a nyári ég egyéb csodáinak megfigyelésére.
A képek forrása: Stellarium, wikipedia, LibreOffice
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet