Este, ha a fővárosban sétálva felnézünk a narancssárga fénybúrában úszó égboltra, nem feltétlenül az az első gondolatunk, hogy „de szépek a csillagok”. Bár néhány megszállott csillagász a belváros kellős közepén is képes csillagászati megfigyeléseket végezni, sajnos a város lámpái elzárják előlünk a kozmosz fényeit.
Bár a város szélén fekvő Normafánál (ahol a Svábhegyi Csillagvizsgáló áll) látványosan jobb a helyzet a fényszennyezettség szempontjából, nem véletlen, hogy hazánkban a tudományos mérések első sorban a Mátrában, Piszkéstetőn folynak.
Hát akkor mégis hogyan kerül Budapestre egy csillagvizsgáló?
A válasz elsőre egyszerű, hiszen 100 évvel ezelőtt, amikor az építési munkálatok elkezdődtek, a budapesti fények még közel sem voltak ennyire zavaróak, mint manapság. A ’60-as évekig, „gond nélkül” folyt itt a kutatás.
(A „gond nélkül”-t erős idézőjelekkel kell érteni, 1944-ben például egy kisebb szovjet zászlóalj szállásolta el magát az intézetben.)
Ha viszont kicsit beleássuk magunkat a Svábhegyi Csillagvizsgáló történelmébe, jóval érdekesebb összefüggésekre is rábukkanhatunk.
Kiderül, hogyan vezetett egy felvidéki nemes odaadó munkája és egy elvesztett világháború ahhoz, hogy most látogatók ezrei nézhessenek bele a Svábhegyi Csillagvizsgáló műszereibe.
Ógyalla
A 19. században nem számított ritkaságnak, hogy egyes főnemesi családok magáncsillagvizsgálókat alapítottak akár saját szórakoztatásukra, akár tudományos célból. A mi intézetünk története is így kezdődött, amikor Konkoly-Thege Miklós (ejtsd: konkoli-tege) 1871-ben ógyallai birtokán csillagvizsgálóvá alakíttatta a fürdőházat.
Konkoly az ezt követő 10 évben a korszak legmodernebb műszereivel igyekezett felszerelni obszervatóriumát. Az 1882-ben beüzemelt 25cm átmérőjű Merz optikát tartalmazó saját készítésű lencsés távcsöve komoly műszernek számított a korabeli Közép-Európában.
Konkoly rendszeresen járta a kontinens legnevesebb csillagvizsgálóit, benne volt kora tudományos vérkeringésébe.
Az 1874-es visszaemlékezésében így írt a frissen alapított megfigyelő-állomásról:
„Midőn 1871. év nyarán observatoriumomat felépíttettem, nem volt szándékom, benne rendes észleléseket tenni; czélom főkép az vala, hogy miután a csillagászat iránt különös vonzalmat éreztem, az e téren tett felfedezéseket figyelemmel kisérve, azokat magam is ohajtottam látni s egyszersmind gyönyörködni az universum nagyszerűségében szép estvéken.
Csakhamar belátva azonban, hogy ezen újból épült kis csillagdának más czélja is lehet, mint épen saját szenvedélyem kielégítése, hozzá fogtam a rendes észlelésekhez, s eddigelé a fősulyt a napfoltok s a hulló csillagok észlelésére fordítottam; ámbár naplóm nehány spectroscopikus, úgy pláneta-észleléssel is bir, azt még csekélynek tartom, hogy jelenleg egész terjedelmében közöljem. A spectroscopicus észleléseim közül egy párt a különfélék rovatában ideigtatók, a többieket egy más alkalomra tartva fenn.”
Ahogy a visszaemlékezés már sejteti, több publikációt is megjelentetett, sőt, saját csillagászati szaklapot adott ki.
Utód híján félő volt, hogy, miként a legtöbb magáncsillagvizsgálóval ez történt, halála után az ógyallai obszervatórium is az enyészeté lesz. Ezt megelőzendő először a pozsonyi majd a budapesti egyetemmel tárgyalt a csillagvizsgáló átadományozásáról, ám a magas fenntartási költségek miatt egyik intézmény sem vállalta a csillagda kezelését.
Áttörést az hozott, amikor 1896-ban Tata országgyűlési képviselőjévé választották, így felsőbb körökben lobbizhatott a hazai csillagászat ügyéért. Erőfeszítéseit siker koronázta, 1899. május 16-án a magyar államnak adományozta obszervatóriumát Magyar Királyi Konkoly-alapítványú Astrophysikai Obszervatórium néven.
A legnagyobb fejlesztések ez után történtek a csillagvizsgálóban, 1902 és 1913 között. 1909-ben új nagyrefraktort kapott az intézet, egy 20cm-es lencsés Heyde távcsövet, ’13-ra pedig az új labor és a könyvtár is elkészült.
Ugyanebben az évben a magyar állam 28 000 aranymárka előleg ellenében megállapodott a jénai Zeiss-művekkel és a drezdai Heyde-gyárral egy 60 cm átmérőjű tükrös távcsőóriás elkészítésében is, ám a munkálatokat félbeszakította az első világháború.
Budapest
Bár a fejlesztések leálltak és 1916-ban, 74 éves korában Konkoly is elhunyt, a tudományos munka tovább folyt az ógyallai intézetben a háború alatt, egészen 1918 decemberéig.
A világháború végére világossá vált, hogy a meggyengült Osztrák-Magyar Monarchia nem kerülheti el a szétesést, és a történelmi Magyarország egysége is meggyengült.
1918-ra a csehszlovák hadsereg a Duna vonaláig vonult, így félő volt, hogy az alig 15 kilométerre északra lévő csillagvizsgáló ismét veszélybe kerül. Az intézet dolgozói nem kockáztattak, kevesebb mint egy hét alatt összepakolták az összes távcsövet a fontosabb dokumentumokkal együtt és 1919. január 6-án vonatra rakták őket.
Éppen időben hiszen, öt nappal később, január 11-én lezárták a határt. Bár a műszerek átjutottak, a kutatók Ógyallán maradtak, hogy az addig összegyűlt méréseket kiértékeljék és csak 1920-ban érkeztek Budapestre.
A háború elmúltával új területet kerestek a csillagvizsgálónak, és Budapest városvezetésének segítségével ki is választották az intézet mai helyét, a jelenleg Konkoly-Thege Miklós út 15-17-szám alatti területet.
Természetesen ekkor még nem ez volt az út neve, hiszen út sem volt még itt. A Normafa mellé épülő csillagvizsgáló ekkor még távol volt a város fényeitől, kövezett autóút nem vezetett fel idáig.
Az első két épület – egy kisebb kupola és a meridiánház – 1921-ben épült fel, ezek ma is az intézet kertjében állnak.
Ezután a főépület készült el, ahol ma a kutatók zöme dolgozik. Ez az épület eredetileg azért épült, hogy az intézet dolgozóinak lakást is adjon, hogy hatékonyabban végezhessenek megfigyeléseket. Az intézet akkori igazgatója, Tass Antal egy 1923-ban adott interjúban így nyilatkozott az építkezésről:
„Tavaszra az intézeti főépület felállítására kerül sor. Ez magában foglalja majd a laboratóriumokat, a könyvtárakat, a normál óratermet, az irodákat, a mechanikai műhelyt, azonkívül az altiszti lakásokat. Egy év mulva azután a tisztviselői házak felépítésére kerül a sor. Alig várom, hogy végre a telepen lakhassunk, mert most minden derüs éjszakán mintegy negyven percnyi nehéz gyalogutat kell megtennünk. Ez a körülmény rendkívül hátráltatja tudományos munkálkodásunkat. Akárhányszor előfordul, hogy vizsgálódásaink közben hirtelen elborul az ég, haza kell menni, mert ott lakás, illetőleg fekvőhely hiányában nem várhatjuk meg az idő esetleges megváltozását.”
A munkálatok csúsztak kicsit, de 1926-ban átadták a főépületet, majd két évvel később két másik kupola is felépült. A 10 méter átmérőjű Budapest kupolába került végül az ógyallai csillagvizsgáló grandiózus szellemi örökségeként még 1913-ban megálmodott távcsőóriás: 1926-ban a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium Klebelsberg Kunó miniszteri vezetésével ismét tárgyalásokat kezdeményezett a Zeiss-művekkel és a Heyde-gyárral a műszer legyártásával kapcsolatban.
Mivel az előleget már 1913-ban kifizette az állam, a két cég méltányosságból eltekintett a háború utáni inflációtól és eredeti áron, 90 000 aranymárkáért (az előlegen felül még 77 000 aranymárka) legyártotta a távcsövet. A 60 cm-es tükörátmérőjű és 13,4 méter fókusztávolságú távcső Európa-szinten is komoly műszernek számított.
A nagytávcső vezetőtávcsöves egy 30 cm átmérőjű és 4,5 méter fókuszú Zeiss akromát, a mai napig hazánk legnagyobb lencsés távcsöve. Itt talált végül helyet Konkoly már említett 25 cm-es Merz refraktora is, és itt található ma hazánk legnagyobb, 15 cm-es H-alfa naptávcsöve.
A nagy kupola mellett a kisebb Podmaniczy kupola is felépült, melybe a báró Podmaniczky Gézától adományozott 19 cm-es asztrográf került.
Svábhegyi Csillagvizsgáló
Miután a magyarországi mérések zömét Detre László igazgatói közreműködésével 1958-ban áttelepítették Piszkéstetőre, a Normafán álló 3 kupolából már csak kevés tudományos megfigyelést végeztek.
Az utóbbi időkben, 2014 és 2015 között átfogó felújításokon estek át a kupolák és a főépület is, 2016-tól pedig elkezdődtek a munkálatok, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló a nagyközönség számára is látogatható legyen. A távcsöveket átalakítottuk úgy, hogy szabad szemmel is bele lehessen nézni a műszerekbe, és a kupolák a mérések mellett bemutató csillagvizsgálóként is működhessenek.
Tavaly, 2019-ben fogadhattuk első látogatóinkat, márciusig pedig már sok százan néztek bele Budapest legnagyobb távcsöveibe.
Jelenleg azon dolgozunk, hogy szinte kereken 100 évvel azután, hogy az ógyallai csillagvizsgáló műszerei számára kijelölték a Konkoly-Thege Miklós út 15-17. szám alatti területet, a Svábhegyi Csillagvizsgáló a nagyközönség és a főváros felé is megnyithassa kapuit.
Szerző: Szabó O. Norton, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló