Egyik legszebb alakja a vékony sarló, és ennek megfigyelésének már hagyományai vannak. Szinte már sporttá nőtte ki magát a vadászat, ahol a cél az újhold időpontjához minél közelebbi halvány, vékony holdsarló megfigyelése. A minél korábbi holdsarló megfigyelése már az ókorban is fontos volt, ugyanis a holdhónap kezdetét az esti égen megjelenő holdsarlóhoz igazították.
Az újhold előtti minél idősebb vagy az újhold utáni fiatalabb holdsarló megfigyelése sok embert foglalkoztat. Vannak viszont nehezítő körülményei a sarlóvadászatnak. A vékony Holdnak kis része világít, kevesebb visszavert fény éri el a Földet, így sokkal halványabb, mint egy telihold. Ráadásul újholdhoz közelítve, vagy már amikor a Hold elkezd dagadni, közel látszik a Naphoz az égen, tehát vagy hajnalban napfelkelte előtt, vagy este naplemente után láthatjuk a sarlót. Ekkor viszont még szürkület van, a világos alkonyati égbolt pedig nehezíti a pengevékony Hold észrevételét.
Szeptember 13-án 5 óra 43 perckor kb. 14 fokkal a horizont felett 45 óra 53 perces holdsarlót tudunk megfigyelni, ekkor a holdkorongnak mindössze 3,2%-a lesz megvilágítva. Ha esetleg valaki lemaradna a csodás látványról, ne csüggedjen! 14-én ugyanis még vékonyabb holdsarlót láthatunk majd 3,5 fokkal a horizont felett, amelynek kora 22 óra, és kevesebb mint 1%-át látjuk megvilágítva.
A szabadszemes hazai rekordvékony holdsarló kora 17 óra. A kihívást kedvelők megpróbálhatják szabad szemmel észlelni, de érdemes egy kézi távcsövet ragadni, amennyiben valaki biztosra szeretne menni. Ha pedig fényképezzük is a látványt, gyarapíthatjuk a Holdról készült képek gyűjteményét, vagy akár elkészíteni a gyűjteményünk első darabját. A szemfülesebbek pedig a holdkorong többi részét is láthatják, amit Földről visszavert fény világít meg, ez az úgynevezett hamuszürke fény.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló