Kisbolygó csinnadratta a Rákban, szoros közelítések és oppozíciók hada!

2021 január 13
| Szerző: Szakáts Róbert
Az év máris remekül kezdődik naprendszerünk kedvelőinek, ugyanis bő fél tucat kisbolygó lesz megfigyelhető a Rák csillagképben a hónap folyamán! Nem kell hát sokat tekergetnünk a távcsövünket,...

Az év máris remekül kezdődik naprendszerünk kedvelőinek, ugyanis bő fél tucat kisbolygó lesz megfigyelhető a Rák csillagképben a hónap folyamán!

Nem kell hát sokat tekergetnünk a távcsövünket, egyetlen csillagképben is jó pár értékes kisbolygó-trófeát bezsebelhetünk.

Közülük a (10) Hygiea két fényesebb csillagot is megközelít, majd oppozícióba is kerül.

Mielőtt belevágnánk a kóbor kisbolygók megkeresésébe, ismerkedjünk meg kicsit a Rák csillagképpel. A Rák az egyike az állatövi csillagképeknek. Az ekliptika áthalad rajta, így a Nap is benne tartózkodik a júliusi hónapban.

Fél évvel korábban, januárban pedig épp a nappal szemben fekszik az égen, így a hosszú téli éjszakákon végig gyönyörködhetünk benne.

A Rák csillagképet az Ikrek és az Oroszlán között találjuk. Igazán nem feltűnő konstelláció, legfényesebb csillaga is csak 3,5 magnitúdó körüli.

A Rák csillagkép. Forrás: IAU
A Rák csillagkép. Forrás: IAU

Leghíresebb objektuma az M44, azaz a Jászol halmaz, egy pompás nyílthalmaz, mely a csillagkép közepén található. Egy az egyik Földünkhöz legközelebbi nyílthalmaz. Nagy mérete és fényessége miatt megfigyelése szabad szemmel is lehetséges, bár így csak egy fényesebb ködös pacaként látszik.

Már egy kézitávcsővel is pazar látványt nyújt, tucatnyi sziporkázó csillagra bomolva!

Egy másik Messier-objektum is található a csillagkép déli részén, az M67. Ez is egy szép nyílthalmaz, és bár jóval halványabb, mint az M44, kis távcsővel ez is könnyen megfigyelhető.

Az utolsó említésre méltó, izgalmas mélyég objektum, az NGC 2623. Ez egy kölcsönható galaxispár, amit éppen ütközésük közben látunk. Látszó fényessége 13,3 magnitúdó, látszó átmérője pedig 2,2’, így legalább 25-30 cm átmérőjű távcső kell ahhoz, hogy gyönyörködhessünk benne.Ezen mindig megfigyelhető objektumok mellé januárban még 7 fényesebb kisbolygó is társul.

Némelyikük megközelít 1-1 fényesebb csillagot, ami sokat segít a megtalálásukban, és ekkor égi mozgásuk is látványosan megfigyelhető. Többen oppozícióba is kerülnek, elérve aktuális legfényesebb helyzetüket.

De mit is jelent ez utóbbi?

Az oppozícióban lévő égitest a Földről pont a Nappal ellentétes irányban látszik, azaz, ha a Napot és az égitestet összekötjük egy képzeletbeli vonallal, akkor a Föld valahol ezen a vonalon helyezkedik el. Ez azt is jelenti ebben az esetben, hogy a kisbolygó látszó felszínének gyakorlatilag a 100%-át megvilágítottnak látjuk a Nap által, és egyben ekkor kerül a legközelebb a Földhöz.

Az NGC 2623. Forrás: Nasa/HST
Az NGC 2623. Forrás: Nasa/HST

Lássuk, melyik napon melyik kisbolygóra kell vigyázó szemeinket vetnünk!

Január 9-10. A Hygiea és az Eunomia csillagközelítései

Január 9-ről 10-re virradó éjszaka két szorosabb csillagközelítést is megfigyelhetünk.

Az egyik esetben a (10) Hygiea lesz 13’-re az o1 Cnc csillagtól, 10-én, hajnali 01:09-kor. A kisbolygó fényessége 10,6 magnitúdó, míg a csillagé 5,2m.

Keresésekor próbáljuk meg megtalálni az o2 Cnc-t is, így a két csillagot ha összekötjük, és elindulunk dél felé, akkor könnyebben rábukkanunk az aszteroidára is.

A (10) Hygiea a (4) Vesta és (1) Ceres-hez képest. Forrás: ESO/P. Vernazza et al., L. Jorda et al./MISTRAL algorithm (ONERA/CNRS)
A (10) Hygiea a (4) Vesta és (1) Ceres-hez képest. Forrás: ESO/P. Vernazza et al., L. Jorda et al./MISTRAL algorithm (ONERA/CNRS)
5 Az o1 Cnc , o2 Cnc és a (10) Hygiea, 2021.01.10. 01:00-kor. Forrás: Stellarium
5 Az o1 Cnc , o2 Cnc és a (10) Hygiea, 2021.01.10. 01:00-kor. Forrás: Stellarium

A másik közelítéssel a (15) Eunomia gyönyörködtet majd meg, pár perccel az előző után, hajnali 01:26-kor kerülve a 25 Cnc csillagának legszorosabb ölelésébe.

Ekkor mintegy 9’-re lesz tőle. A megtalálásban segíthet, ha megleljük a közelben lévő HIP 41226 nevű csillagot. Az aszteroida ekkor a két csillag és önmaga által formált képzeletbeli derékszögű háromszög derékszögű csúcsánál lesz.

Az Eunomia 8,6 magnitúdós, míg a két csillag 6,1 és 7,5 magnitúdósak, az égi randevú már egy binokulárral is kényelmesen látszik.

25 Cnc és a (15) Eunomia, 2021.01.10. 01:26-kor Forrás: Stellarium
25 Cnc és a (15) Eunomia, 2021.01.10. 01:26-kor Forrás: Stellarium
25 Cnc és a (15) Eunomia, 2021.01.10. 01:26-kor, nagyobb látómezővel. Forrás: Stellarium
25 Cnc és a (15) Eunomia, 2021.01.10. 01:26-kor, nagyobb látómezővel. Forrás: Stellarium

Január 17-18. A Hygiea rendkívül szoros csillagközelítése

Ezen az éjszakán ismét a (10) Hygiea lendül akcióba. Egy rendkívül szoros közelítéssel gyönyörködtet meg minket, mindössze 45”-re közelíti meg az 54 Cnc csillagot, 18-án hajnalban 5:27-kor.

A csillagunk 6,35 magnitúdós, így szinte elnyomja a 10,2 magnitúdós kisbolygó fényét. Az izgalmas szoros együttállás megfigyeléséhez legalább 8-10 cm-es távcsőre lesz szükségünk.

A Hygiea egy Jupiter-korongnyi távolságra halad el a csillag mellett, így nem lesz bonyolult manőver megtalálnunk őket.

Nagyon izgalmas, ahogy a csillag mellett elszaladó kisbolygó mozgása már negyed óra alatt kimutathatóvá válik, és egyre változik különleges „kettőscsillagunk” távolsága és pozíciószöge.

54 CnC és fél fokos környezete, 2021.01.18. 05:27-kor. Forrás: Stellarium
54 CnC és fél fokos környezete, 2021.01.18. 05:27-kor. Forrás: Stellarium

Január 19-20. Oppozícióban a Proserpina és a Felicitas

Két oppozícióban lévő kisbolygót is megfigyelhetünk ezen az éjszakán. A (26) Proserpina 20-án 7:32-kor, a (109) Felicitas pedig 20-án 9:56-kor kerül szembenállásba a Nappal.

Mivel ezek már nappali időpontok, ezért észlelésüket nem sokkal az oppozíció előtti éjszaka során javasoljuk.

A Perszephonéről, az alvilágban élő istennő római nevéről elnevezett Proserpina nem túl fényes, csak 11,2 magnitúdós, így megtalálásához először a környéken lévő fényesebb csillagokat azonosítsuk be, pl. a Piautos-t, azaz a lambda Cnc-t (5,9 mag.) és a pszi Cnc-t (5,7 mag.).A második kisbolygó megtalálása sem egyszerű feladat.

A boldogság és szerencse istennője, Felicitas is elég halvány, 11,5 magnitúdós. Hogy megtaláljuk, próbáljuk megkeresni a Zubanah-ot, azaz az ióta Cnc-t és a khí Cnc-t, majd ezek után nyugat felé próbáljunk elképzelni egy egyenlő szárú háromszöget, aminek két csúcsa ez a két csillag. Ez után a képzeletbeli harmadik csúcstól dél felé keressük a kisbolygót.

(109) Felicitas és környezete, 2021.01.19. 23:00-kor Forrás: Stellarium
(109) Felicitas és környezete, 2021.01.19. 23:00-kor Forrás: Stellarium
(109) Felicitas és szűkebb környezete, 2021.01.19. 23:00-kor Forrás: Stellarium
(109) Felicitas és szűkebb környezete, 2021.01.19. 23:00-kor Forrás: Stellarium
(26) Proserpina és környezete, 2021.01.19. 23:00-kor. Forrás: Stellarium
(26) Proserpina és környezete, 2021.01.19. 23:00-kor. Forrás: Stellarium

Január 21. Oppozícióban az Eunomia

A már korábban megismert (15) Eunomia kerül oppozícióba ezen a napon. A kisbolygó kellemesen fényes, 8,4 magnitúdós ekkor, így megtalálása nem nehéz feladat, akár egy kézi binokulárral is lehetséges. A közelében három fényesebb Csillag is található: H 6 78 (HD 68703), a Tegmine, azaz zéta Cnc és a HIP 40231.

A célpont a HD 68703 és a HIP 40231-et összekötő vonal kb. egyharmadánál található, az utóbbi csillagoz közelebb. Bár ehavi kisbolygóparádénk legfényesebb látszólagos kiterjedésű égitestje az Eunomia, látszó átmérője még mindig csak 0,2”, így korongját amatőrcsillagász műszerekkel nem fogjuk tudni felbontani.

Nagyobb, 25-30 cm távcsővel azonban érdemes próbálkozni a kisbolygó színének megfigyelésével és megbecslésével, mert ez ekkora műszerekkel már érzékelhető lesz.

(15) Eunomia alakmodellje. Forrás: By Astronomical Institute of the Charles University: Josef Ďurech, Vojtěch Sidorin - http://astro.troja.mff.cuni.cz/projects/asteroids3D/web.php?page=db_asteroid_detail&asteroid_id=108, CC BY 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=32199124
(15) Eunomia alakmodellje. Forrás: By Astronomical Institute of the Charles University: Josef Ďurech, Vojtěch Sidorin - http://astro.troja.mff.cuni.cz/projects/asteroids3D/web.php?page=db_asteroid_detail&asteroid_id=108, CC BY 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=32199124
(15) Eunomia és környezete, 2021.01.21. 05:00-kor. Forrás: Stellarium
(15) Eunomia és környezete, 2021.01.21. 05:00-kor. Forrás: Stellarium

Január 22-23. A Melpomene csillagközelítése

A (18) Melpomene közelíti meg a kappa Cnc csillagot ezen az éjszakán, 23-án hajnali 5:29-kor alig 12’-re lesz tőle. A tragédia, dráma és gyászének görög istennőjéről elnevezett kisbolygó 9,6 magnitúdós, kis távcsővel tudjuk kényelmesen megfigyelni.

Megtalálásához keressük meg az Acubens-t, azaz az alfa Cnc-t, majd induljunk el kelet felé, a kappa Cnc-hez. Ezek után délnyugat felé megtalálhatjuk a kisbolygót.

(18) Melpomene és környezete, 2021.01.23 05:29-kor. Forrás: Stellarium
(18) Melpomene és környezete, 2021.01.23 05:29-kor. Forrás: Stellarium

Január 23-24. Oppozícióban az Irene

A (14) Irene kisbolygó kerül oppozícióba 24-én, reggel 8:18-kor. Megfigyelését korábban, az éjszaka folyamán javasoljuk. A békét megszemélyesítő görög istennőről elnevezett kisbolygó fényessége 9,1 magnitúdó lesz.

Legkönnyebben talán úgy találhatjuk meg, ha megkeressük a Rák felső két csillagát, a Zubanah-ot, azaz az iota Cnc és a khí Cnc-t. Az őket összekötő képzeletbeli vonal kb. egynegyedénél, a Zubanah felé találjuk meg.

(14) Irene és környezete, 2021.01.24 01:00-kor Forrás: Stellarium
(14) Irene és környezete, 2021.01.24 01:00-kor Forrás: Stellarium

Január 28. A Hygiea oppozíciója

Ezen az estén, 19:20-kor a már jól ismert (10) Hygiea kerül oppozícióba. Aszteroida-övezetünk negyedik legnagyobb égitestje 9,9 magnitúdós lesz ekkor, de megtalálását jelentősen megnehezíti a szintén a Rákban tartózkodó telihold.

Ha mégis megpróbálnánk megtalálni, akkor keressük meg a csillagkép egyik középső csillagát, a delta Cnc-t (Asellus Australis), és tőle délkelet felé, kb. 1,5 fokra akadhatunk a kisbolygó nyomába.

E havi kisbolygótalálkozónk legnagyobb látszó átmérőjű tagjaként is mindössze 0,25”-es méretet ér el, így érdemesebb egy perihémiumi oppozíciót választani, ha valaki nagyméretű távcsövét a Hygiea korongjának felbontásán szeretné tornáztatni.

A negyedik legnagyobb kisbolygónk ugyanis majd egy év múlva, 2022 májusában éri el 0,31”-es, közel maximális átmérőjét.

(10) Hygiea és környezete, 2021.01.28 19:20-kor. Forrás: Stellarium
(10) Hygiea és környezete, 2021.01.28 19:20-kor. Forrás: Stellarium

Január 29. Oppozícióban a Lutetia

Havi kisbolygóparádénk zárásaként végül a (21) Lutetia kerül oppozícióba, január 29-én 14:48-kor. Megkeresését aznap este javasoljuk. A Párizs területén fekvő ókori településről, Lutetia-ról elnevezett kisbolygó 11,1 magnitúdós lesz.

Szerencsére a Hold már kicsit távolabb kerül a Ráktól erre az estére, így közepes méretű amatőrtávcsővel van azért esélyünk megtalálni.

Keressük meg a Rák két középső csillagát, az Asellus Borealis-t és az Asellus Australis-t, illetve a Jászol halmazt.

A halmaztól induljunk el kelet és enyhén délkelet felé.

(21) Lutetia a Rosetta űrszonda felvételen, különböző távolságokból. Forrás: www.sci.esa.int
(21) Lutetia a Rosetta űrszonda felvételen, különböző távolságokból. Forrás: www.sci.esa.int
(21) Lutetia és környezete, 2021.01.29. 21:00-kor. Forrás: Stellarium,
(21) Lutetia és környezete, 2021.01.29. 21:00-kor. Forrás: Stellarium,
(21) Lutetia és szűkebb környezete, 2021.01.29. 21:00-kor. Forrás: Stellarium
(21) Lutetia és szűkebb környezete, 2021.01.29. 21:00-kor. Forrás: Stellarium

Aki pedig nem szeretne több éjszakán át fagyoskodni a ropogós téli csillagos ég alatt, az a hónap közepén egyetlen éjszaka is felkeresheti a cikkben említett kisbolygókat.

Bár a szoros közelítések mindegyikében nem gyönyörködhet, de egy 12-15 cm körüli távcsővel 7 kisbolygó trófeát is megszerezhet egyetlen csillagképben egyetlen éjszaka.

Ennél jobban már csak azt tanácsoljuk, hogy 1-2 nap elteltével újra keressük fel őket, hogy a csillagokhoz képest való elmozdulásukat is igazolni tudjuk!

Az észlelésekhez sok sikert, és derült eget kívánunk!

 

Szerző: Szakáts Róbert / Tudományos segédmunkatárs

CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló

 

📸 Borítókép: Fantáziarajz kisbolygókról. Forrás: https://solarsystem.nasa.gov

Tetszett a cikk? Hasonló égi jelenségekkel foglalkozó cikk, ami érdekelhet: Egy szokatlan jelenség – izgalmas hétfő!