szeptember 22-én a Hold a Fiastyúk és az Uránusz közelségébe kerül, hogy mágikus háromszöggel gyönyörködtesse észlelőit, majd két nappal később, szeptember 24-én együtt áll az Bika csillagkép Elnath nevű csillagával. Előbbi eseményhez elég, ha hajnali 5 óra tájékán felébredünk, utóbbi azonban hajnali 3:42-kor fog bekövetkezni. Ezúttal is akad tehát némi kihívás a megfigyelésben, ez azonban most nem a horizont közelségében, hanem az időpontban rejlik. Aki nem tud vagy nem akar aludni, esetleg muszáj ébren maradnia valamiért, nézzen az ég felé, s merítsen reményt a Holddal való együttállások gyönyörű látványából!
Vasárnapra virradva: háromszöges együttállás
Szeptember 22-én a Hold 78%-os fázisában pompázik majd az égbolton, így kiviláglik a csillagok fénypontjai közül, s bárki észreveheti, aki éppen arrafelé néz. Talán még egy jó irányba néző ablakból is látszik majd reggel 5 órakor, amikor is a horizont fölött 63 fokos magasságban lesz. Ekkor, ha megtaláltuk a Holdat, érdemes megkeresnünk a háromszög másik két tagját, mégpedig a Fiastyúkot, illetve az Uránuszt. A Fiastyúk a Bika csillagkép Plejádok néven is ismert, szabad szemmel is remekül látható nyílthalmaza, amelyet ezúttal a Holdtól balra, 5 fokkal felfelé találunk az égbolton mint hét pici, fényes, kék csillag együttesét. Az Uránusz a Holdtól balra lefelé, körülbelül 4 fokos távolságban látszik. A bolygó látszó fényessége 5,7 magnitúdó, a fényes Hold közelsége miatt biztosan kell magunknál egy binokulár a bolygó észleléséhez.
A Holdon, illetve háromszögén kívül a hajnali ég egyéb szép és érdekes objektumokkal is kecsegetet. A Bika csillagképben például jól látszik majd a narancssárga Aldebaran környezetében a Hyadok. A Bika két szarva között pedig a bolygók királya, a Jupiter kap helyet, amelynek már egy kis távcsővel is látszik néhány holdja.
Szintén megfigyelésre méltó az Orion csillagkép, ami ekkor szintén szépen fog látszani a Bika alatt. A majdan szupernóvaként robbanó vörös szuperóriás, a Betelgeuze színével és fényességével feltűnő jelenség, így könnyedén észrevehető. Alatta kap helyet az Orion öve, három egymáshoz közel lévő fényes csillag képében, majd az öv másik oldalán látszik a csillagkép legfényesebb csillaga, a Rigel. Az öv és a Rigel között szabad szemmel is látszik a hozzánk legközelebbi csillagkeletkezési tartományok egyike, az Orion-köd.
Keddi kincsek: a félhold és az Elnath
Szeptember 24-ére virradóan a Hold 58%-os fázisába ér, vagyis félholdként látszik majd az égbolton. Hajnali 3:42-kor pedig 23'-es közelségbe kerül a Bika csillagkép 1,7 magnitúdós bétájával, az Elnath csillaggal. A szoros együttállás ráadásul éppen a Hold terminátorvonala felett következik majd be, így különösen érdekes látványt nyújt majd. A csillagászatban terminátornak nevezik egy adott égitesten az éjszakát és a nappalt, tehát a sötét és a világos oldalt elválasztó vonalat.
Az együttállás idején a Hold 57 fokos magasságban lesz keleten, így szintén igaz az előző napi látványra vonatkozó állítás, miszerint egy jó irányba néző ablakból is kiválóan látszik szabad szemmel is.
Aki az előző napon nem figyelte meg a Bika csillagkép egyéb kincseit, például a Plejádokat vagy az Aldebarant, illetve az Orion jellegzetes alakját, annak ezen a napon is alkalma nyílik majd rá. Mindenkit biztatunk az égbolt megfigyelésére, aki éppen felébred az éjszaka közepén valamiért.
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet