Égi kísérőnk mellett ragyogó kékes csillag, avagy a Hold és a Spica együttállása a Lyridák meteorraj maximumának idején

Égi kísérőnk mellett ragyogó kékes csillag, avagy a Hold és a Spica együttállása a Lyridák meteorraj maximumának idején

2024 április 22
| Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
A Hold megfigyelése általában igen hálás feladat; lehet akár szabad szemmel, binokulárral és a kisebb távcsövektől kezdve a nagyobb távcsövekig bezárólag mindenféle távcsővel észlelni égi kísérőnket.

Alaposabb megfigyelést követően a felszínen két eltérő árnyalatú területet különíthetünk el szabad szemmel, világos részeket és sötét foltokat. A világos részek terraterületek, vagyis ősi felföldek, amelyek döntően a Hold déli sarkvidéke környékén fordulnak elő, míg a sötét foltok lapos síkságok, amelyekről régen azt gondolták, hogy tengerek, ezért is nevezik ezeket mare területeknek. Ezeket a látványos, hatalmas krátereket és tengereket a felszínbe becsapódó aszteroidák és kisebb kozmikus törmelékek hozták létre. A felszín kőzetei a becsapódások következtében finom, púderszerű anyaggá, holdporrá őrlődtek. Ezt az anyagot nevezzük regolitnak, és ez borítja a Hold teljes felszínét 4 méter, de akár 15 méter vastagon is.

A Hold felszínén megfigyelhető Vallis Alpes, azaz a holdi „Alpok völgye”, a jobb oldalon látható két nagyobb kráter pedig az Aristoteles (felső) és az Eudoxus (alsó). (A képet készítette Balázs Gábor, 2024.02.17. Budapest, Svábhegyi Csillagvizsgáló)
A Hold felszínén megfigyelhető Vallis Alpes, azaz a holdi „Alpok völgye”, a jobb oldalon látható két nagyobb kráter pedig az Aristoteles (felső) és az Eudoxus (alsó). (A képet készítette Balázs Gábor, 2024.02.17. Budapest, Svábhegyi Csillagvizsgáló)

Telihold környékén égi kísérőnk már szabad szemmel is vakítóan fényesnek tűnik. Erőteljes fénye megnehezíti a csillagok észlelését, halványabb objektumok megfigyelése ilyenkor még a tökéletesen tiszta égbolton is nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Így csillagászati szempontól ez az időszak nem igazán kedvező, fogalmazhatnánk úgy is, hogy a telihold az égbolt fényszennyezője. Ennek ellenére érdemes a teliholddal többet foglalkozni, ugyanis gyönyörű látványt nyújt, az égbolt talán egyik legszebb ékköve, amikor fényesen ragyog le ránk.

A teljes fényében pompázó, 100%-os fázisú ragyogó Hold (A képet készítette Cseh Viktor, Debrecen, 2021.11.19. forrás: eszlelesek.mcse.hu)
A teljes fényében pompázó, 100%-os fázisú ragyogó Hold (A képet készítette Cseh Viktor, Debrecen, 2021.11.19. forrás: eszlelesek.mcse.hu)

A Szűz csillagkép legfényesebb csillaga (az égbolton pedig a 15. legfényesebb csillag), a Spica egy kék színű óriáscsillag, amelynek tömege 11-szerese a Nap tömegének (a Nap nem egy nagy tömegű és méretű csillag, „csak” egy átlagos sárga törpe a Tejútrendszer több százmilliárd csillaga közül), felszíni hőmérséklete pedig körülbelül 22 000 K, ezzel szemben a Napé „mindössze” 6000 K. Ez a rendkívül magas hőmérséklet biztosítja a csillag kék színét, ugyanis a különböző hőmérsékletű csillagok eltérő hullámhosszakon, sugároznak legerősebben, ennek eredményeként pedig különböző színűnek látjuk őket. A Napnál hidegebb csillagok vörösben, míg a forróbbak kék színben sugároznak leginkább.

Április 22-én a 99%-os fázisú, majdnem teljes pompájában ragyogó Hold az egész éjszaka látható lesz: napnyugtakor a nyugati horizonton kel, éjfél után nem sokkal delel és hajnalban még elcsíphetjük a nyugati látóhatár felett. Tőle lentebb és kicsit balra lesz látható a Spica 3,5°-ra, 6-7 holdátmérőnyire. A párost a DK-i égbolton kell keresnünk a sötétedés beállta után, a horizont felett 20°-kal. Így szerencsére nem túl alacsonyan, nem kell nagy figyelmet fordítani a tökéletes helyszín megválasztására. A Hold erőteljes fénye miatt azonban az eseményt csakis pára és felhőmentes, kristálytiszta égbolton láthatjuk szabad szemmel, egyébként egy kézi látcső segítségét kell kérnünk. A még jobb megfigyeléshez ajánlott egy kisebb távcső használata, amivel nemcsak az együttállást, de égi kísérőnk felszínét is szemügyre vehetjük.

A majdnem telihold és a Spica párosa a Szűz csillagképben (forrás: Stellarium)
A majdnem telihold és a Spica párosa a Szűz csillagképben (forrás: Stellarium)

Ezen az estén azonban nem ez az egyetlen látványosság, amiben részünk lehet az égboltra felpillantva. A Lyridák meteorraj minden évben április közepén-végén érkezik, idén április 15-től egészen 29-ig tudjuk megfigyelni fényes tagjait. De vajon mik is pontosan a hullócsillagok, és miért lehet őket rajokban, csoportosan is megfigyelni? A Nap körül keringő, kisbolygóknál kisebb méretű testeket nevezzük meteoroidoknak. Amikor egy meteoroid pályája keresztezi a Föld pályáját és az éppen arra járó Föld légkörébe belép, fényjelenséget okoz, ezt nevezzük hullócsillagnak, vagyis meteornak. A jelenséget az okozza, hogy a porszem méretű test a légkörbe érve a közegellenállás hatására hirtelen lefékeződik, külső rétege felizzik, és elkezd párologni. Az ekkor leszakadó részecskék pedig ionizálják a légkört, ezzel létrehozva az ioncsatornát, amit mi innen a Földről hullócsillagként látunk. Egy évben vannak olyan meghatározott időszakok, amikor nem csak egy-egy kósza hullócsillagot láthatunk, hanem óránként többet is meg lehet figyelni. Egy-egy ilyen meteor raj a nevét onnan kapta, hogy az égbolt mely irányából, szinte egy pontból látszanak hullani. Ezt a pontot a fénycsíkok nyomát visszafelé meghosszabbítva, azoknak metszéspontja jelöli ki. Magát ezt a pontot radiánspontnak nevezzük. A Lyridák esetében a radiánspont egész éjjel a horizont felett lesz majd, akárcsak a mi Holdunk. A meteorokat az egész égbolton megfigyelhetjük, ne csak ebbe a kitüntetett irányba nézelődjünk. Egy óra alatt akár 18 meteor is felvillanhat belőlük, köztük igazán fényes, ún. tűzgömbök is. Az észlelésnél sajnos a Hold fénye nagyon zavaróan hat, ám ez ne vegye el a kedvünket egy jó kis esti programtól.

A hullócsillagok látszó iránya meghatározza a radiánspontot, amelynek irányából a meteorraj tagjai érkezni látszanak. (forrás: https://solarsystem.nasa.gov)
A hullócsillagok látszó iránya meghatározza a radiánspontot, amelynek irányából a meteorraj tagjai érkezni látszanak. (forrás: https://solarsystem.nasa.gov)

Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló