A Lantot könnyű megtalálni, ugyanis főcsillaga, a Vega, az északi égbolt második legfényesebb csillaga, emellett pedig a Nyári Háromszög nevű aszterizmus tagja is. A Tejút mentén helyezkedik el, közvetlenül a Hattyú (Cygnus) szomszédságában található, északról a Sárkány (Draco), délen a Kis Róka (Vulpecula), nyugat felől pedig a Herkules határolja.
A 286,5 négyzetfoknyi területével a 88 modern csillagkép közül az 52. helyen áll méretét tekintve. Az északi égbolton nyáron jól látható.
Kultúrtörténeti és mitológiai érdekességek:
Az évszázadok-évezredek során különböző kultúrákban a csillagképet több névvel is illették. A Vegának és az egész csillagképnek nem volt egy határozott és évezredeken át fenntartott megnevezése. Gyakran ábrázolták a csillagtérképeken egy lírát tartó keselyűként vagy sasként, ezért néha Vultur Cadens vagy Aquila Cadens („zuhanó keselyű”/„zuhanó sas”) néven is ismeretes volt, főként a rómaiaknál. Egy másik latin néven, Aquilaris néven is említették. De mondták „leszálló Sas”-nak is, a perzsa-bizánci fizikus, Georgius Chrisococcus a 14. században „Ülő sas”-nak vagy a sivatag felett köröző „Keselyűnek” nevezte. Ezeknek a neveknek alapján a csillagkép a nyári Tejút mentén látható harmadik égi madár volt – a legnagyobb a Hattyú és a délebbre fekvő Sas mellett.
Az antik görögöknél Kitara néven ismerték, ami teknőspáncélt jelent, de a mai gitárnak is a neve. Aratosz „kis teknős”-nek nevezte, e motívum mitológiai történetében is fellelhető.
A mítosz szerint az első lantot Hermész, az istenek hírnöke találta fel: egy teknős páncéljára hét birkabélből készített húrt feszített ki, és ezt szólaltatta meg. A húrok száma feltehetően Atlasz hét leányára, a Pleiaszokra utal. Amikor Apollón rájött, hogy a gyermek Hermész nagy furfanggal ellopta 50 tehenét, engesztelésül egy lantot adott a költészet, a zene és a művészetek istenének. Apollón később fiának, Orfeusznak ajándékozta, aki kilenc húrral látta el a hangszert. A kilenc húr a múzsák számát szimbolizálta, hiszen Orfeusz Kalliopénak, a költészet múzsájának gyermeke volt. Orfeusz zenéje állítólag olyan fennkölt és nagyszerű volt, hogy még az élettelen tárgyakat, pl. a sziklákat is el tudta varázsolni. Később Iaszónhoz és az argonautákhoz csatlakozott lantosként, zenéje képes volt elnyomni a veszélyes szirének hangját, akik csábító dalokat énekeltek nekik. Ekként került a Lant az Argo csillagképpel együtt az égre.
Egy másik történet szerint Orfeusz feleségül vette Eurüdikét, egy nimfát. Miközben a fiatal nimfa menekült Aristaeus támadása elől, rálépett egy kígyóra, ami megmarta és megölte. Ahhoz, hogy Orfeusz kedvesét visszaszerezze, lement az Alvilágba, ahol lantjának zenéje elbűvölte Hádészt, aki beleegyezett abba, hogy visszavigye Eurüdikét az élők világába. Egyetlen feltételt szabott ehhez az Alvilág ura, mégpedig azt, hogy Orfeusznak nem szabad hátranéznie mindaddig, amíg ki nem jutnak az Alvilágból. Az utolsó pillanatban azonban mégis hátrafordult, hogy megnézze, követi-e őt kedvese, de ezzel örökre elveszítette. Orfeusz ezután élete hátralévő részében hangszerét pengette, elutasítva a nők minden házassági ajánlatát. Az emiatt érzett bánat miatt hajnalonként Pangaion hegyére ment, hogy dalával üdvözölje a felkelő Napot. Ám a széplelkű Orfeusz nem állhatta a részeg mulatozásairól híres Dionuszoszt, aki trák bakkhánsnőket küldött ellene, hogy öljék meg és tagjait szórják szét a világban. Végül a múzsák szedték össze részeit, és temették el. Zeusz az ő kérésükre emelte a Lantot az égboltra.
A Hyginus, római írónak tulajdonított De astronomia című könyv egy másik mítoszt is feljegyzett a Lantról, amely szerint a hangszer Thészeuszé volt.
A Lantot az ókeresztény világban Dávid király hárfájának tartották. Népünk a csillagképet, de főként a Vegát Csőszcsillagnak vagy Csősznek nevezte. A konstelláció neve modern kínai nyelven 天琴座 (tiān qín zuò), amely „égi citera csillagképet” jelent. A hagyományos kínai uranográfia szerint a Lant az égbolt északi kvadránsában helyezkedik el, amelyet fekete teknősként ábrázolnak. Kínaiul a 織女 (Zhī Nǚ), vagyis a Szövőleány a Vegából, ε Lyrae és ζ1 Lyrae csillagokból álló aszterizmusra utal. A Vega neve 織女 (Zhī Nǚ yī), ami azt jelenti magyarul, hogy a Szövőleány első csillaga. A kínai mitológiában van egy szerelmi történet, amelyben Zhinü (a szövőleány, a Vegát szimbolizálja) és Niulang (a tehénpásztor, az Altair csillag) egy párt alkotnak. Niulangot gyakran bántotta sógornője, végül pedig kirúgták a házból, és nem adtak neki mást, csak egy öreg tehenet. Egy nap az öreg tehén hirtelen megszólalt, és azt mondta Niulangnak, hogy aznap este tündérek fognak fürdeni a közeli forrásban. A jóslat beteljesült, a pásztor meglátta a tündéreket, és beleszeretett az egyikbe, aki a mennyei szövőnő volt. Hogy a lány maradjon, elvette tőle ruháit, amelyek segítettek neki visszatérni a mennybe – így lett belőle földi asszony. Ezután összeházasodtak, és két gyermekük született. A Mennyek Császára (a Jáde Császár) megtudta ezt, és dühében csatlósokat küldött, hogy kísérjék vissza a mennyei szövőnőt az őt megillető helyre. Niulangnak majd’ megszakadt a szíve, amire az öreg tehén hirtelen ismét megszólalt, és azt mondta neki, hogy bőréből készítsen repülő kabátot, hogy utánuk tudjanak eredni. Niulang így is tett. A Nyugat Anyakirálynője azonban egy Ezüst Folyót (Tejút) rajzolt az égre, és elállta az útját. Közben Niulang és a szövőnő közötti szerelem meghatotta a szarkákat, ezért szarkahidat építettek az Ezüstfolyó fölé, hogy találkozhassanak. A Jáde Császárt is meghatotta a látvány, és megengedte, hogy ez a pár évente egyszer, a hetedik holdhónap hetedik napján találkozzon a szarkahídon, és együtt töltsenek egy éjszakát.
Ehhez a történethez kapcsolódik a Qixi Fesztivál eredete is, illetve a japán Tanabata Fesztivál, amely keretében a Vega Orihime néven ismert, az Altair (a szövőlány) pedig a Hikoboshi nevet kapta. Kínában a szerelem ünnepe, amelyet a Han-dinasztia óta ünnepelnek. Japánba pedig Kóken császárné honosította meg a fesztivált 755-ben.
A mese japán változata: Orihime, az Ég urának (Tentei – az univerzum) lánya, gyönyörű ruhákat szőtt az Amanogawa (Tejút/égi folyó) partján. Édesapjának nagyon tetszettek a ruhák, így hát Orihime minden nap nagyon szorgosan dolgozott. Apja szomorú volt, amiért a kemény munka miatt nem találkozott soha senkivel, és nem is volt szerelmes. Aggódván lányáért, az Ég ura elrendezte számára, hogy találkozhasson Hikoboshival, aki az Amanogawa túlsó partján élt és dolgozott. Amikor a két fiatal találkozott, azonnal egymásba szerettek, és nem sokkal később össze is házasodtak. Amint azonban összeházasodtak, Orihime többé nem szőtt ruhát az Ég urának, Hikoboshi pedig engedte, hogy szétkóboroljanak a tehenek a mennyben. Haragjában az Ég ura elszakította egymástól a két szerelmest, és megtiltotta nekik, hogy találkozzanak. Orihime elkeseredett férje elvesztése miatt, és arra kérte apját, engedje, hogy ismét találkozhassanak. Az Ég urát meghatották lánya könnyei, és engedélyezte a fiatalok találkozását a 7. hónap 7. napján – abban az esetben, ha keményen fog dolgozni és befejezi a szövést. Amikor megpróbáltak találkozni, rá kellett jönniük, hogy nem tudnak átkelni a folyón, mert nem volt híd. Orihime annyira zokogott, hogy jött egy csapat szarka, és hidat készítettek szárnyukból. Azt mondják, ha esik az eső Tanabata napján, a szarkák nem tudnak eljönni, így a szerelmeseknek várniuk kell még egy évet, amíg újból találkozhatnak.
Csillagászati adatok a csillagképről:
- α Lyrae (Vega): a csillagkép legfényesebb tagja, mindössze 25 fényévre van a Naptól. Az éjszakai égbolt ötödik, az északi égbolt második legfényesebb csillaga (az Arcturus után, 0 magnitúdó fényességű). Változócsillag, a Nyári Háromszög nevű aszterizmus egyik csúcsát képezi. A Vega gyakran látható a zenit közelében az északi féltekén a nyári időszakban az esti órákban. A Vega +38,78°-os deklinációjával csak a déli szélesség 51°-tól északra látható, ezért az Antarktiszon és Dél-Amerika legdélebbi részén sehol sem kel fel. Az 51°-os északi szélességtől északabbra a Vega cirkumpoláris csillagként folyamatosan a horizont felett marad. Július elseje körül éri el az éjféli tetőpontot, ekkor lépi át a meridiánt. Megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy van egy porból álló korong körülötte. Ez a por valószínűleg a Naprendszerben található Kuiper-övhöz hasonlóan törmelékkorongban keringő objektumok ütközéseiből származik. 2005-ben a Spitzer űrteleszkóp nagy felbontású infravörös felvételeket készített a Vega körüli porról. 2021-ben egy 2,43 napos pályán lévő, a Vega körül keringő meleg Neptunusz-szerű bolygót fedeztek fel, illetve egy másik lehetséges, mintegy 200 napos periódusú Szaturnusz-tömegű bolygóra utaló jelet is találtak. A Vega volt az északi sarkcsillag i. e. 12.000 körül, és 13.727 körül újra ebben a szerepben fog ragyogni, amikor a deklinációja +86° 14′ lesz. A Vega volt az első olyan csillag a Napon kívül, amelynek a képét és spektrumát lefényképezték.
- β Lyr (Sheliak): többszörös csillagrendszer, amely körülbelül 960 fényévre van tőlünk. Bár szabad szemmel egyetlen fénypontnak tűnik, valójában hat komponensből áll. A legfényesebb a β Lyrae A, amely maga is egy hármas csillagrendszer. Észlelésükhöz már egy kisebb távcső is elegendő.
- γ Lyr (Sulafat): a második legfényesebb csillag a konstellációban, látszó fényessége 3,3 magnitúdó. A Naptól körülbelül 620 fényévre található. Óriáscsillag, amely már kimerítette a magjában lévő hidrogénkészletét.
- δ Lyr: szintén több csillagból álló rendszer. A δ1 Lyrae egy kettőscsillag, kb. 1160 fényévre van a Naptól. A δ2 Lyr pedig egy 4 magnitúdó fényességű óriáscsillag, 900 fényévnyi távolságban.
- ε Lyr: négy csillagból álló rendszer, a szabad szemmel is jól látható kettőscsillag mindkét tagja kis távcsővel nézve 2-2 csillagra bomlik.
- R Lyr (13 Lyr): 4 magnitúdós változócsillag, a Földtől mintegy 350 fényévre. Vörös óriáscsillag, sokkal nagyobb és fényesebb, de hűvösebb, mint a Nap.
- RR Lyr: változócsillag, a Lant nyugati részén, a Hattyú közelében. Osztályának legfényesebb csillaga, ezért az RR Lyrae típusú változócsillagok osztályának névadója lett. Az ilyen típusú, kis tömegű csillagok elhasználták a magjukban lévő hidrogént, és átmentek a vörös óriás stádiumon. A magjában a hélium termonukleáris fúziója révén termel most energiát.
Mélyég-objektumok:
- Messier 57 (Gyűrű-köd): egyik legismertebb planetáris köd, amely a Földtől 2000 fényév távolságban van. A második köd, amelyet felfedeztek. Fényessége kb. 8,8 magnitúdó. Egy ilyen köd akkor keletkezik, amikor egy csillag fejlődésének utolsó szakaszában van (mielőtt fehér törpévé válna), és ionizált gázból álló hatalmas fényes burkot bocsát ki a környező csillagközi térbe. A köd külső része a fényképeken vörösnek tűnik az ionizált hidrogénből származó emisszió miatt. A középső régió zöld színű: a kétszeresen ionizált oxigén zöldeskék fényt bocsát ki. A legforróbb, a központi csillaghoz legközelebbi régió pedig a hélium emissziója miatt kéknek tűnik. Maga a központi csillag egy fehér törpe. A távcsövekben a köd egy látható, zöldes árnyalatú gyűrűként jelenik meg. A Vegától délre található.
- Messier 56 (NGC 6779): gömbhalmaz, amely körülbelül 32,000 fényévre található. Átmérője nagyjából 84 fényév. Feltehetően egy törpegalaxisnak a Tejútrendszerrel történt összeolvadása során keletkezhetett, amelynek az Omega Centauri képezi a megmaradt magját. Fénymentes éjszakai égbolton is csak nagy (50-80 mm-es) távcsővel figyelhető meg – így is csupán homályos foltként jelenik meg. Legfényesebb csillagai 13 magnitúdójúak, csupán néhány változócsillagot tartalmaz (pl. a V6 vagy a V1).
- NGC 6745: szabálytalan spirálgalaxis, amely 208 millió fényév távolságban van. Tulajdonképpen egy összeütközésben lévő galaxistrióról van szó. A galaxisok már több százmillió éve ütközésben vannak egymással. Miután áthaladt a nagyobbik galaxison (NGC 6745A), a kisebbik (NGC 6745B) most távolodóban van. A nagyobb galaxis az ütközés előtt valószínűleg spirálgalaxis volt.
- GRB 050525A: gammakitörés, amelyet a Swift Obszervatóriummal (a gammakitörések érzékelésére a NASA által kifejlesztett műhold) észleltek 2005-ben. Utófénye 33 perccel az eredeti kitörés után ragyogott fel. Az ezt követő napokban megfigyelt fénygörbe egy szupernóva vagy akár hipernóva fénygörbéjének felelt meg, amelyet SN 2005nc-nek neveztek el. A gazdagalaxis először nehezen volt megtalálható, bár később sikerült azonosítani.
Egyéb:
- Lyridák meteorraj: minden évben április közepén vagy a végén érkezik (idén április 15-től lehetett megfigyelni, csúcspontja pedig április 22-re esett), a C/1861 G1 Thatcher nevű üstökös törmelékének eredményeként. Ez az egyik legrégebben megfigyelt meteorraj.
- exobolygók: a HD 177830 nevű, 205 fényév távolságban lévő narancssárga szubóriás csillag körül kering az egyik legkorábban felfedezett exobolygó. 2011-ben egy második, a csillaghoz közelebbi bolygót is felfedeztek. Egy másik csillag, a szabad szemmel is látható HD 173416 körül is találtak 2009-ben egy bolygót, amely a Jupiter tömegének több mint kétszeresét is meghaladja. Az éjszakai égbolt egyik legtöbbet tanulmányozott exobolygója a TrES-1b, amely a GSC 02652-01324 csillag körül kering. Egy másik ismert Naprendszeren kívüli bolygó a WASP-3b, amelynek tömege 1,75-szöröse a Jupiternek. Felfedezésekor ez volt az egyik legforróbb ismert exobolygó. A Lant egyike annak a három csillagképnek (a Hattyú és a Sárkány mellett), amely a Kepler-misszió látómezejében van, és mint ilyen, sokkal több ismert exobolygót tartalmaz, mint a legtöbb csillagkép. A misszió által elsőként felfedezettek egyike a Kepler-7b, egy kis tömegű objektum, amelynek tömege kevesebb mint fele a Jupiternek. A Kepler-20 rendszerben öt ismert bolygó található – közülük három csak alig kisebb a Neptunusznál, míg a másik kettő az elsőként felfedezett Föld méretű exobolygók közé tartozik. 2013 áprilisában bejelentették, hogy a Kepler-62 körül keringő öt bolygó közül legalább kettő – a Kepler-62e és a Kepler-62f – a csillag lakhatósági zónájának határain belül van, ahol feltehetően folyékony víz létezhet, és mindkettő szilárd, sziklás, Föld-szerű bolygó lehet. A Kepler-62 csillag 1200 fényév távolságra van tőlünk.
A magyar nyelvű csillagtérkép forrása: https://csillagterkepek.hu/ / Vizi Péter
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló