Szeptember 5-e és 6-a egyedülálló lehetőségekkel és különleges kihívásokkal kecsegtet mindenkinek, aki érdeklődik az égi jelenségek iránt. A főszereplő, mint azt már talán megszokhattuk, a Hold lesz, amint a szürkületi égen együtt áll más, fényes égitestekkel. Ötödikén este 19:53-kor, naplemente után nem sokkal papírvékony, D betűt formázó sarlója közelségbe kerül az Esthajnalcsillag néven is ismert Vénusszal, hatodikán pedig 20:00-kor együtt áll a Szűz csillagkép legfényesebb csillagával, a Spicával. Naplemente után, a horizont közelében nem árt tehát a nyugati égboltot kémlelni, mert aki így tesz, annak felejthetetlenül szép és érdekes élményben lesz része. Aki teheti, vigyen magával binokulárt az észleléshez!
Csütörtöki csendélet: a Vénusz és a Hold
Az említett két esemény közül először a Vénusz és a Hold együttállása fog bekövetkezni, mégpedig szeptember 5-én, csütörtökön este 19:53-kor. Nem is kell megerőltetnünk magunkat ahhoz, hogy ébren maradjunk az észlelés miatt, hiszen a szürkületi égbolt látványa nem igényel sem hajnali felkelést, sem éjszakázást. Aki tehát oly szerencsésnek mondhatja magát, hogy ezen az estén sikerül megnéznie a naplementét, annak érdemes egy kicsit tovább kinn maradnia a szabadban. Miután lement a Nap, a Vénusz átveszi az uralmat az égbolt felett, és -3.9 magnitúdós látszó fényességével összetéveszthetetlenül ragyog a látóhatár közelében. Egyéb esetben a Hold is igen feltűnő alakzat lenne, most azonban olyan vékony a sarlója, hogy némi odafigyelést igényel megkeresése az égbolton. Ha megtaláltuk a Vénuszt, nyert ügyünk van, amennyiben a horizont jól látszik: balra, kicsit lefelé nézve megpillanthatjuk a kicsiny, 6%-os D-alakot 2 fokos magasságban. Bár mind a Vénusz, mind a Hold szabad szemes objektum, utóbbi égitest megnézése egy távcsőben vagy binokulárban még teljesebbé teheti ezt az egyébként is egyedülálló estét.
Pénteki parádé: a Hold és a Spica
Ha véletlenül borult idő lett volna az előző este, némi kárpótlást nyújt majd a 6-i, péntek esti nyugati égbolt. Ugyancsak a naplemente utáni szürkületben megtörténik a Hold immáron kicsit nagyobb, de még mindig igencsak vékony, 12%-os sarlójának a Spica csillaggal történő szoros együttállása. Este 20:00-kor a két égitest 10'-es távolságba kerül egymástól oly módon, hogy az égi kalász 1,0 magnitúdós, tehát még a szürkületi égbolton is bőven szabad szemes fénypöttye a Hold sarlójának csúcsa felett látszik majd. Akinek van binokulárja, mindenképpen használja, hiszen az együttállás idején a Hold és a Szűz csillagkép legfényesebb csillaga belefér majd a látómezőbe. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ehhez az észleléshez is olyan helyet érdemes választani, ahol szabad a kilátás a horizont felé, hiszen az esemény ismét igen alacsonyan fog bekövetkezni, mindössze 2,5 fokos magasságban. A megfigyelés tehát kihívásokkal teli, azonban egybeköthető egy esti naplementével, és ilyen módon mindenképpen megéri megnézni.
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet