Sokunk már egészen korán megtanulja Naprendszerünk bolygóit felsorolni. Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és - megszokásból – Plútó, hangzik az ismert sor.
Bolygóink mai neveiket nem a modern korban kapták, hanem az ókor késői szakaszában.
Ez alól kivételt képeznek azok a bolygók, melyek túlságosan halványak ahhoz, hogy szabad szemmel meglássuk. Az Uránusz és a Neptunusz az a két bolygó, melyeket már a távcső korában fedeztek fel 1781-ben, illetve 1846-ban. Azonban e bolygók elnevezése is követte azt az ókori hagyományt: ókori istenek után kapták neveiket.
A fent felsorolt és mindenkinek ismerősen csengő nevek a római panteon istenei (Ez alól az egyetlen kivétel az Uránusz, aki a görög mitológiában az ég istene volt).
Vajon miért azon istenek után kapták a bolygók a nevüket, amelyeket még ma is használunk?
Megjelenésük vagy mozgásuk az égen minden esetben szerepet játszott a névadásban.
A nehezen megfigyelhető Merkúr, melyhez az asztrológusok kedvező és kedvezőtlen tulajdonságokat is kapcsoltak aszerint, hogy éppen a Nap előtt látszódott reggel, vagy a Nap után este, a görögöket Hermészre, az istenek hírnökére emlékeztette. Hiszen ő is hozhatott jó és rossz híreket.
Az ő római, latin nyelvű megfelelője volt Merkúr.
A Vénusz a hajnali vagy a kora esti égen nagyon fényesen és látványosan tündököl, innen ered magyar elnevezése, az Esthajnalcsillag is. Az Esthajnalcsillag kifejezés az Esticsillag és a Hajnalcsillag összeolvadása.
Fényességét az égen csupán a Nap és a Hold előzi meg, így a tündöklő szépségű fehér csillag a görögöktől az Aphrodité nevet kapta, aki a szerelem istennője volt. Az ő latin megfelelője Vénusz.
Érdekes, hogy a Vénuszhoz már korábbi népek is a termékenység és a szerelem istennőjét kapcsolták. Ilyenek voltak a sumér Inanna és a babiloni Istár.
A vörös bolygónak is nevezett Mars valóban vérvörösen ragyog az éjszakai égen, ezért társították hozzá Marsot, a hadistent. A sumérok ebben az esetben is ugyanúgy hadistenükről nevezték el a bolygót (Nergal az alvilág férfi istene volt, a későbbi időkben pedig hadistenné is vált). Az asztrológiában így a bolygó sokszor balszerencsét hozó jelkép volt. Ez bizonyos esetekben olyan babonás félelemhez vezetett, hogy az egyiptomiak sok esetben nem ábrázolták a többi bolygóval.
Ez a félelem és tekintélyérzés korántsem alaptalan: A Mars fényessége a keringése során rendkívül változó. Együttállásban, a Naphoz közel meglehetősen halvány, jelentéktelen, második fényrendű csillagnak látszik. Aki nem ismeri pontosan a csillagképeket, az meg sem találja. Szembenálláskor azonban fénye felerősödik, és a legfényesebb csillagéval vetekszik.
Ehhez adódik még hozzá, hogy 16,8 éves oppozíciós ciklusa alatt - a marspálya erősebben excentrikus ellipszis alakja miatt - a szembenállások fényessége is változó. A legnagyobb szembenállás idején minden csillagnál, sőt a Jupiternél is fényesebb, vörösen izzó, a látóhatár közelében maradó, nyugtalanító látványú égitest.
Aki 2018 nyarán látta a Mars nagy oppozícióját, az ezt csak megerősítheti...
A Jupiter szelíd, tündöklő, és viszonylag állandó fénye fenséget és jóindulatot sugallt, így kiérdemelte a főisten nevét. A sumérok itt is egyik saját főistenükkel azonosították a bolygót, Mardukkal, a Bölcsesség Urával. A görög mitológiában Zeusz főisten latin változatáról, Jupiterről kapta nevét.
A mitológia nem tévedett sokat: A Jupiter nem csak a legnagyobb bolygó a Naprendszerben, de tömege nagyobb, mint az összes többi bolygó tömege együttvéve.
A négy jókora körülötte keringő Galilei-holddal valóságos mini-naprendszert alkot, ahogy egy főistentől ez el is várható!
Az utolsó, már az ókorban is ismert bolygó a Szaturnusz. A Szaturnusz látszólagos mozgása a leglassabb az égen a többi bolygóhoz képest, 29 év alatt vándorol végig az állatövi csillagképeken. Így ő egy, a többiek társaságából kirekesztett isten után nyerte el a nevét. A görög Kronosz, latinul Szaturnusz korábbi főisten volt, akit fia Jupiter taszított le trónjáról.
Érdemes az egyiptomi nevekre is egy pillantást vetni. Az egyiptomi elképzelés ugyanis sokban különbözött a mezopotámiaitól és a görögtől. Ahhoz, hogy jól megérthessük az elnevezéseket, kicsit meg kell ismerkednünk az egyiptomi istenekkel, bővebben ebbben az írásunkban foglalkortunk a témával.Az egyiptomi kultúra háromezer éven keresztül fennállt, így nem beszélhetünk egységes panteonról vagy mitológiai történetekről.
Az istenek neve, szerepe és fontossága korról korra változott, sőt több esetben városról városra!
Azonban van néhány isten, akik tisztelete átszőtte mind a három évezredet. Ilyen volt Ozirisz, az alvilág istene, felesége és folytonos segítője Ízisz, valamint fiúk Hórusz, aki az ég ura volt. Hóruszt hatalmas sólyomként ábrázolták, akinek a két szárnya az ég, két szeme pedig a Nap és a Hold. Általában jóindulatú isten, aki a gonosz nagybátyja, Sét ellen harcol.
Emellett fontos isten volt a Napisten, akinek neve és személye többször megváltozott (Ré, Atum vagy Ámon alakban is ismert volt). Azonban minden esetben hajóval szelte át az eget, ellentétben a görög Héliosszal, aki szekéren haladt.
Ennyi ismerettel már neki is állhatunk az egyiptomi bolygónevek tanulmányozásának!
A legbelső bolygót Séttel azonosították, aki a monda szerint mindig ott áll a Napisten bárkájában. A Merkúr - mivel szorosan kering a Nap körül –, soha nem távolodik el 28 foknál messzebbre csillagunktól. Az egyiptomiak így megmagyarázták egy mitológiai történettel az ég egyik jellegzetességét.
A Vénuszt – ellentétben a görög kultúrkörrel - egy férfi istennel azonosították. Ozirisz az egyik legfontosabb isten volt, így ő lett a belülről második bolygó névadója. Ozirisz az alvilág királya volt, de mivel maga is feltámadt, a feltámadás jelképe is volt.
Emiatt a Vénusz, a Merkúrral ellentétben, szerencsehozó csillagnak számított.
Emellett több más elnevezése is fennmaradt, amelyek jellemzően a bolygó kétarcúságát hangsúlyozták (A Vénusz időnként hajnalban a Nap előtt, időnként este a Nap után látható).
A bolygók, az ég fényes és csillagok előtt mozgó látványosságaiként különös figyelmet kaptak az ókori kultúrák mondavilágában. Ha legközelebb a csillagos égboltra tekintünk fel, ne felejtsük el, hogy ugyanazt az égboltot láthatjuk, mint sokezer éve élt őseink.
A többi bolygó általában nem kapott külön istennevet.
A Marsot Vörös Hórusz, a Jupitert Hórusz, a két ország beragyogója, míg a Szaturnuszt Hórusz, az ég bikája néven emlegették. Mint látható, mindhárom bolygót a jószándékú Hóruszhoz kötötték, nem külön-külön istenekhez.
Érdekesség, hogy míg a Merkúr és a Vénusz nem, ez a három bolygó „kiérdemelte” a saját bárkát. A Mars, Jupiter és Szaturnusz külső bolygók. A földpályán kívül keringenek, így a Naptól egészen távol, a Nappal szemben, az éjszakai égen is megfigyelhetők.
Ezért kaptak saját bárkát, aminek révén a Nappal válhattak egyenrangúvá.
Szerző: Soós Benjámin, Tudományos segédmunkatárs
Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete