Pedig már az ókorban is fontos szerepet töltött be, mozgásához igazították a hónapok hosszát, számos civilizációban pedig istenként tisztelték.
Égi kísérőnk töretlenül ragyog fent az égen, és ejti az embert ámulatba, nemcsak fényességével, hanem a napról napra megfigyelhető különböző arculataival is.
Égi kísérőnk átlagos fényvisszaverő képessége 0,07, ami azt jelenti, hogy a rá eső fény 7%-át veri vissza. A telihold fényessége -12,5 magnitúdó, ezzel pedig megnehezíti a csillagok észlelését, mélyebb megfigyeléseket nemigen lehet végezni ilyenkor. Így annak ellenére, hogy a telihold az egyik legszebb égi jelenség, csillagászati szempontól ez az időszak nem túl kedvező, fogalmazhatnánk úgy is, hogy a telihold az égbolt fényszennyezője.
A Hold fényessége folyamatosan változik fázisának változásával. A Hold keringésének következtében a Nap által megvilágított félgömbnek mindig változó részét látjuk. Amikor a Hold a Föld és a Nap között található, akkor a sötét oldalát látnánk a Föld nappali oldaláról, amennyiben a Nap fénye nem lehetetlenítené el az észlelést. Ezt a fázist nevezzük újholdnak, innentől a megvilágítottnak terület elkezd nőni, alakja ekkor a nagy D betűhöz hasonlít, hiszen dagad. Amikor a Hold a Földnek a Nappal ellentétes oldalára kerül, akkor beszélünk teliholdról, ezt a jelenséget nagyon szépen meg tudjuk figyelni az éjszakai égbolton. Ezután a Hold korongja elkezd csökkeni, egészen az újhold állapotáig, ami előtt egy C betűhöz hasonlító sarlót lehet megfigyelni, hiszen „cökkent” a Hold. Az újholdtól újholdig tartó eltelt időt nevezzük egy holdhónapnak, amelynek hossza 29,5 nap.
Újhold környékén izgalmas látvány a hamuszürke fény, amelyet a Föld által visszavert fény okoz, ezzel láthatóvá téve a holdkorong Nap által nem megvilágított részét. A jelenség a 3-4 napos holdsarlón vehető észre a leginkább, így borult ég esetén nem csak egy éjszaka áll majd rendelkezésre ennek megfigyeléséhez. A vállalkozóbb szelleműek pedig akár a tengerek, kráterek azonosításával is megpróbálkozhatnak a hamuszürke fényben.
Földünk kísérőjének a 4,5 milliárd évvel ezelőtti keletkezésére a széles körben elfogadott magyarázat, hogy a Földünk ütközött egy körülbelül Mars méretű testtel, a Theiával. A Hold felszínén két eltérő árnyalatú területet különíthetünk el szabad szemmel, világos részeket és sötét foltokat. A világos részek terraterületek, vagyis ősi felföldek, melyek döntően a Hold déli sarkvidéke körül fordulnak elő, míg a sötét foltok lapos síkságok, amelyekről régen azt gondolták, tengerek, ezért is nevezik ezeket a mare területeknek. A látványos, hatalmas – néhány cm-től akár 200 km-ig terjedő méretű – krátereket és tengereket a felszínbe becsapódó aszteroidák és kozmikus törmelékek hozták létre. A felszín kőzetei a becsapódások következtében finom, púderszerű anyaggá, holdporrá örlődtek. Ezt az anyagot nevezzük regolitnak, és ez borítja a Hold teljes felszínét 4 méter, de akár 15 méter vastagon is.
Május 8-án, szerdán egy látványos együttállást tudunk megfigyelni, és nem is kell hozzá sokáig ébren maradni. 20:34-kor a nyugati horizonton a 15 óra 12 perces sarlótól DNY-ra a Jupitert figyelhetjük meg. A páros észlelésével várni kell, amíg a Nap nem megy le a horizont alá, ám ekkor már a látóhatár felett mindössze 3 °-ra lesz látható a Hold, tőle balra lentebb a Jupiter láthatjuk. Ezért nagyon fontos egy kellően magas, nyugati irányba jó kilátást biztosító hely választása. Az észleléshez készüljünk legalább egy binokulárral, ugyanis a pengevékony halvány holdsarló megpillantása igazán nagy kihívás. A megtalálását segítheti, ha előtte a Jupitert keressük meg az égbolton. Az óriás gázbolygó 95 ismert holdja közül négyet egy sötét esti égbolton már kézi látcsövekben is nagyon szépen lehet látni, mint egy sorban levő fénypontokat a Jupiter korongja körül, ezek a Galilei-holdak. A bolygó sávos légkörét is olyankor szépen meg lehet figyelni, sötét sávjaiban és világos zónáiban rendkívül erős, 100 m/s sebességű szelek fújnak.
Igen látványos páros megfigyelésének nézünk elébe, akinek van lehetősége, érdemes időt szánnia egy kis égboltfürkészésre. Ha mégis lemaradnánk a holdsarló látványáról, bepótolhatjuk még a következő estén is, akkor is a nyugati látóhatár közelében már egy kicsit vastagabb sarlót láthatunk.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló