A Vénusz méltán szúrhatott szemet az égbolt kémlelőinek ezekben a hetekben. Az utóbbi évek legszebb esti láthatóságának örvendhettünk, és ez májusban tetőzik: a hónap elején akár két és fél órával naplemente után is megfigyelhetjük a rikító bolygót, a mélyfekete, csillagos égi háttér palettáján ragyogva.
Milyen a Vénusz?
A Vénusz, azaz az Esthajnalcsillag mindig is lenyűgözte az embereket. A bolygóra pillantva elsőként a fényessége szúr szemet: a Nap és a Hold után a harmadik legfényesebb égitest az égbolton. Ezt annak köszönheti, hogy egyrészt nagyon közel van a Naphoz, így nagyon sok sugárzás esik rá, másrészt pedig a vastag felhőrétegei a ráeső napfény nagy részét vissza is verik.
Esthajnalcsillagként azért ismerhetjük, mert a Földnél közelebb kering a Naphoz, ezért tőlünk nézve nem távolodhat el túlzottan csillagunktól. Gondoljunk bele, ha éjfélkor látszana a bolygó, az azt jelentené, hogy a Föld a Nap és a Vénusz között lenne, és akkor már nem volna ilyen fényes a Vénusz. A tényleges pályaviszonyok közepette legfeljebb 42 fokra távolodhat el látszólag a Naptól, éppen ezért este nem sokkal követi a Napot, illetve hajnalban nem sokkal előtte kel, néha pedig nem is látszik, mert olyan közel van a ragyogó csillagunkhoz, hogy annak fénye elnyomja.
Ha azonban távcsőben vizsgáljuk, egy másik fontos jellemzője is feltűnhet, mégpedig az, hogy nem teljesen kerek, hanem a Holdhoz hasonló fázisokat mutat. Jelenleg nagyjából 60%-át világítja meg a napfény, és ez folyamatosan csökken. Ahogy egyre keskenyebb sarló alakúvá válik, egyre közelebb ér a Földhöz, ezért egyre nagyobbnak láthatjuk. Július közepén, amikor ebben a szezonban utoljára figyelhetjük meg kényelmesen, már csak nagyjából 20%-ára esik napfény.
A még szemfülesebbek távcsőben pedig akár halovány felhősávokat is megpillanthatnak a bolygón.
Hahó, dichotómia, merre vagy?
A dichotómia szó semmi mást nem jelent, mint hogy félvénuszt látunk, ami azonban nem most következik be, hanem egy hónap múlva, június 4-én. Ez akkor szokott megtörténni, amikor a Vénusz a lehető legtávolabb látszik a Naptól (azaz maximális elongációban van), és ez most sem lesz másképp.
Ám miért nem akkor látjuk a legmagasabban a horizont felett a Vénuszt, amikor az a legtávolabb van a Naptól? Erre az a válasz, hogy közeleg a nyár, és ekkor a Naprendszer fősíkja, az ekliptika magasan látszik a horizont felett, amelynek vonalában az összes bolygó és a Nap is látható. Télen, amikor nappal a Nap alacsonyan jár, este a bolygók magasan figyelhetőek meg a csillagok között, nyáron pedig éppen fordítva.
Tehát hiába távolodik el egyre jobban a Vénusz májusban is a Naptól, az évszak miatt egyre laposabban kúszik csak a láthatár felett. Éppen ezért a Naptól való távolodás és az ekliptika süllyedése között dacolva nagyjából így május elején éri meg a legnagyobb magasságot a bolygó összességében.
- Május 3-án, naplementekor (19:57-kor) 35° 33’ fok magasan lesz, ekkor nagyjából 23 óráig lehet kényelmesen megfigyelni.
- Június 4-én, naplementekor (20:34-kor) pedig már csak 30° 50’ magasan lesz, és 22:30 előtt kell mihamarabb próbálkozni.
Látható, hogy ugyanolyan sötét égbolton május elején magasabban ragyog a bolygó, mint júniusban, azonban a különbség nem igazán jelentős. Mindenesetre május a kiváló hónap arra, hogy megcsodáljuk a Vénuszt, és talán mi is szerelmesek leszünk a szerelem istennőjéről elnevezett bolygóba.
