felnézve a nyári és őszi éjszakák égboltjára, könnyedén megtalálhatjuk és felismerhetjük a Hattyú csillagképet és főcsillagát, a Denebet. Már csak azért is könnyű megtalálni, mivel a Deneb is részét képezi a Nagy Nyári Háromszög nevű aszterizmusnak (az Altair és a Vega csillagokkal együtt).
A Hattyú nagy kiterjedésű csillagkép, legjobb láthatósága tőlünk a nyári-őszi időszakra esik. Január végétől tűnik fel a hajnali égbolton, július végén éjfél körül delel, és december végén tűnik el a horizonton. A Deneb Magyarországon majdnem cirkumpoláris, vagyis szinte egész évben látható, bár télen nagyon közel látszik a horizonthoz.
A csillagkép legjellegzetesebb, kereszt alakú részének „tengelye” egybeesik a Tejút síkjával, ezért nagyon sok érdekességet rejt magában. Legfényesebb csillagai az Északi Kereszt nevű aszterizmust alkotják. Keleten a Cefeusz (Cepheus), északon a Sárkány (Draco), nyugaton a Lant (Lyra), délen a Kis Róka (Vulpecula) és a Pegazus határolja.
A Hattyú kiterjesztett szárnyakkal repül a Tejút sávjában dél felé.
Kultúrtörténet, mitológia
A Hattyú a legősibb csillagképek közé tartozik, a Tejút erős fényessége révén már a korai időktől nyilvántartott csillagcsoport volt, és majdnem minden kultúrában, illetve korszakban egységesen valamilyen madarat ábrázolt, jelenített meg. A korai időkben, az „Elám csillagai” (Elám egy ókori iráni államalakulat volt) néven ismert táblázat UD.KA.DUH.A néven említi, amelynek jelentése a párduc és a griff. Itt még nem egészen ölt madár formát, később viszont itt is átalakul. Mezopotámiában Urakhga néven ismerték, ami erdei madarat jelent. Az araboknál, illetve az ókori egyiptomiaknál Tyúk volt. Később, a Közel-Keleten, a görög világban (i. e. 3. században) és a rómaiaknál is madárként vált ismertté, majd Hipparkhosznál alakult át Hattyúvá, és maradt meg ezzel a névvel a nyugati kultúrában.
A kora középkori arab égboltszemlélők a görög név alapján többféle madárnak is látták (galamb, tyúk stb.). A madár-jelleget erősíti a csillagképben található legfényesebb csillagok arab neve is: a Deneb (teljes arab nevén Al Dhanab al Dajajah) a madár/tyúk farkát jelenti, az Albireo (β Cygni) pedig a tyúk csőrét.
Bizonyosra vehető, hogy a csillagkép eredetileg a „lélekmadarat” (a holtak égbe szálló lelkét) szimbolizálta, amely a Lelkek útjának tekintett Tejúton szárnyal a túlvilágra.
A görög mitológiában többször is megjelenik a hattyú, a legismertebb történet Léda, Spárta legendás királynéjához, Tündareosz spártai király feleségéhez köthető. Egy napon Zeusz szemet vetett rá, majd hattyú képében a Taigetosz csúcsa alatt szerelmeskedett vele. A nászból két tojás jött a világra, az egyikből a trójai háború kirobbanásáért felelős Helené és Klütaimnésztra, a másikból pedig a Dioszkuroszok, vagyis az ikrek, Kasztór és Polüdeukész (Pollux) született (az Ikrek csillagkép az ő emléküket őrzi). A történet szerint csak Helené és Kasztór volt Zeusz által fogant isteni gyermek, a másik kettő apja a halandó Tündareosz király.
Egy másik történet szerint a Hattyú Orfeuszt, a lantművészt ábrázolja, aki csodaszép zenéjével még a vadállatokat is megszelídítette. Kedvese, Eurüdiké halála után a bakkhánsnők széttépték, és hattyú képében született újjá – az istenek lírája mellé az égre helyezték.
A rómaiak ezt a csillagképet Phaethon tragikus történetével is kapcsolatba hozták, aki Héliosz napisten fia volt, és azt követelte, hogy egy napig ő ülhessen apja napszekerén. Phaethon azonban nem tudta irányítani azt, így Jupiter (görögöknél Zeusz) kénytelen volt egy villámcsapással elpusztítani őt és a szekeret, ami az Eridanus folyóba zuhant. A mítosz szerint Phaethon közeli barátja vagy szeretője Cygnus volt, aki keservesen gyászolta, és napokig merült a folyóba, hogy összegyűjtse kedvese maradványait. Az istenek annyira meghatódtak, hogy hattyúvá változtatták és a csillagok közé helyezték.
A magyar mondavilágban a Hattyú keresztje volt ismert, és Hadmenet vagy Hadsereg néven emlegették. A Deneb csillagot Hadvezetőként ismerték, a kereszt szárát képező csillagokat Három Hadnagynak nevezték, a kereszt talpát pedig Sereghajtónak. Eredetileg túlvilági hadsereget jelképezhetett, mivel a Tejutat is gyakran Hadak Útjának említették. Az Albireónál (a csillagtól északra) a Tejútnak kifényesedik, ez a felhő a magyar hiedelemben a Tündérek fordulója, vagyis itt fordulnak vissza a Tejúton felsétáló tündérek. A moldvai csángók katolikus keresztként ismerték/ismerik a csillagképet.
A hinduizmusban a hajnali 4:24 és 5:12 közötti időszakot Brahmamuhurthának nevezik, ami azt jelenti, hogy „az Univerzum pillanata” – az ezzel összefüggő csillagkép a Hattyú. Úgy tartják, hogy ez egy nagyon kedvező időpont a meditációra vagy bármilyen feladat elvégzésére.
A kínai kultúrában ez a csillagkép is, miként a Lant (amely itt olvasható), kapcsolódik a Qixi nevű történethez és ünnephez. A Deneb jelöli a Tejúton átívelő szarka-hidat, ami lehetővé teszi, hogy a szétvált szerelmesek (Niu Lang és Zhi Nü) az év egy különleges éjszakáján újra találkozzanak. A történet más változataiban Deneb egy tündér, aki a szerelmesek találkozásakor vigyáz rájuk. Több égleírásban az Égi Pásztort jelképezi a konstelláció, aki ügyes kezű szerelmével, a Vegával együtt figyelhető meg a Tejúton.
A hagyományos kínai uranográfia szerint a Hattyú az égbolt északi kvadránsában helyezkedik el, amelyet az északi fekete teknősként szimbolizálnak.
Csillagászati adatok a csillagképről:
- α Cygni (Deneb): a csillagkép legfényesebb csillaga, ugyanakkor az éjszakai égbolt 19. legfényesebbje is. A legtávolabbi 1 magnitúdós csillag. Kékesfehér szuperóriás, amely kb. 1412 fényévre található tőlünk. Arab neve „csóvát” jelent, és a csillagképben elfoglalt helyére utal. A Nyári Háromszög nevű aszterizmus részét képezi a Vegával és az Altairral, illetve az Északi Kereszt csillagcsoporthoz is csatlakozik. Az északi szélesség 45°-án vagy afölött soha nem merül a horizont alá, vagyis tőlünk szinte cirkumpoláris, a legalacsonyabb pontján éppen csak súrolja az északi horizontot. Kr. u. 10000 körül a Föld tengelyprecessziója miatt a Deneb feltételezhetően pólushoz közeli fényes csillag lesz.
- β Cygni (Albireo): az amatőrcsillagászok körében híres kettőscsillag kontrasztos színárnyalatai miatt. A két csillag 363 és 398 fényévre van a Naptól. Szabad szemmel nézve az Albireo egyetlen csillagnak tűnik, távcsőben azonban kettőscsillaggá válik, amely a β Cygni A és a β Cygni B csillagokból áll. A főcsillag narancssárga színű, 3,1 magnitúdójú óriáscsillag, a kísérője pedig egy kékeszöld színű, 5,1 magnitúdójú objektum. A két komponens az egyik legkontrasztosabb kettőscsillag az égbolton, különböző színük miatt. Mivel az Albireo a hattyú fejénél található, néha „csőrcsillagnak” is nevezik. A Deneb, a γ Cygni (Sadr), a δ Cygni és az ε Cygni (Gienah) csillagokkal együtt alkotja az Északi Keresztnek nevezett aszterizmust.
- γ Cygni (Sadr): sárga színű, 2,2 magnitúdójú szuperóriás kb. 1800 fényévre tőlünk. Arab neve „mellet/mellkast” jelent, és a csillagképben elfoglalt helyére utal. Az Északi Keresztnek nevezett öt csillagból álló aszterizmus metszéspontját alkotja.
- δ Cygni: hármas rendszer, nagyjából 154 fényévre a Naptól. Két fő komponense a δ Cygni A és a δ Cygni B, távolabb van egy halványabb harmadik, egy 12 magnitúdós csillag, amely a többivel együtt mozog. A főcsillag egy kékesfehér óriás, amely a Nap fényességének 155-szörösével sugároz, kísérője pedig egy 6,3 magnitúdójú sárgásfehér csillag, amelynek fényessége körülbelül hatszorosa a Napénak.
- ε Cygni (Gienah): hármas csillagrendszer, fényessége 2,48 magnitúdó, jól megfigyelhető szabad szemmel is az éjszakai égbolton. Mintegy 73 fényévre van a Naptól. Arab neve al janāħ ( جناح), ami „szárnyat” jelent, korábban ezt a nevet inkább a γ Corvira alkalmazták. Az ε Cygni körülbelül három fokkal északra fekszik a Fátyol-ködtől, egy ősi szupernóva-maradványtól.
- SS Cygni: a törpenóvák közé tartozó változócsillag, jellemzően 7-8 hetente 1-2 napig 12 magnitúdóról 8 magnitúdósra fényesedik. A csillag kettős rendszer: az egyik komponens egy vörös törpe típusú, a Napnál hűvösebb csillag, míg a másik egy fehér törpe. A két csillag olyan közel van egymáshoz, hogy keringési pályájuk valamivel több mint 6 és fél óra. Ami a távolságát illeti, eredetileg 90-100 fényévre vélték, majd 1952-ben távolságát körülbelül 400 fényévre módosították. A Hubble űrteleszkóp 2007-es adatai szerint az SS Cygni 540 fényév távolságra van, viszont 2010–2012 folyamán VLBI-vel végzett rádióasztrometria segítségével ellenőrizték, amely 371,8 fényév távolságot eredményezett, amit a Gaia űrszonda mérései is megerősítettek.
- KIC 8462852 (Tabby csillaga): kettőscsillag, a Földtől mintegy 1470 fényév távolságra helyezkedik el. 2009-ben felvették azok közé a csillagok közé, amelyekről feltételezik, hogy Föld-típusú bolygók keringenek körülöttük. Szabálytalan fényingadozás jellemzi, amelynek okát még nem sikerült teljesen felfedni.
- NML Cygni: az egyik legnagyobb jelenleg ismert csillag. Vörös szuperóriás, az egyik legfényesebb a Tejútrendszerben. Kb. 6150 fényévre van tőlünk, a Cygnus OB2 csillagtársulás része. V1489 Cygni néven a változócsillagok között is nyilvántartják.
Mélyég-objektumok:
Mivel a csillagkép a Tejút mentén helyezkedik el, ezért számos izgalmas formációt találunk. Ezek közül lássunk néhányat:
- NGC 7000 (Caldwell 20 / Észak-Amerika-köd): az egyik legismertebb köd a Hattyúban, a Deneb közelében található. Emissziós köd, amely nevét onnan kapta, hogy alakja Észak-Amerikára hasonlít. Szabad szemmel halvány ködös foltként látszik, távcsövekkel vizuálisan speciális mélyég-szűrőket (UHC és OIII) használva jellegzetes alakja könnyen megfigyelhető, illetve H-alfa szűrővel kiválóan fotózható. Kb. 2590 fényévre van tőlünk.
- IC 5070 (Pelikán-köd): az Észak-Amerika-ködhöz kapcsolódó régió, amelyet egy sötét, porral teli molekulafelhő választja el szembetűnőbb szomszédjától. Ennek az emissziós ködnek a gáznemű torzulásai egy pelikánra hasonlítanak, innen kapta a nevét. Mindkettő a Westerhout 80 régiónak a része. A Pelikán-ködöt sokat tanulmányozzák a benne zajló csillagkeletkezés miatt. Évmilliók múlva ez a köd talán már nem Pelikán néven lesz ismert, mivel a csillagok és a gáz egyensúlya és elolszlása egészen más alakú objektummá változtatja.
- NGC 6826 (Caldwell 15): planetáris köd, amelyet általában „Pislogó-ködként” emlegetnek. Fényessége 9,0 magnitúdó, kb. 4200 fényévre van tőlünk. A távcső okulárjában úgy tűnik, hogy „pislog”, mivel központi csillaga szokatlanul fényes. Jól megfigyelhető hogy az elfordított látással a csillagköd, a direkt rápillantással pedig a központi csillag a domináns. A megfigyelő ennek a két (direkt és az elfordított látás) gyors váltakoztatásával látja „pislogni” a távcsőben az objektumot. A köd jellegzetes vonása a két oldalán található két fényes folt, amelyeket gyors, alacsony ionizációjú emissziós régióknak (Fast Low-Ionization Emission Regions, FLIERS) neveznek.
- M39 (NGC 7092): nyílthalmaz körülbelül 970 fényévre a Földtől. Sötét égbolton szabad szemmel is látható. Mintegy 500 csillag helyezkedik el benne, de közülük csak a 30 legfényesebb csillagát látjuk távcsőben, amelyek 7 magnitúdósak.
- Hattyú-hurok (W78 rádióforrás / Sharpless 103): egy nagyméretű szupernóva-maradvány, emissziós köd. A hurok egyes ívei, amelyeket együttesen Fátyol-ködnek vagy Cirrusz-ködnek neveznek, a látható elektromágneses tartományban sugároznak. Rádió-, infravörös és röntgenfelvételeken a teljes hurok látható.
- Fátyol-köd: ionizált gáz- és porfelhő, a Hattyú-hurok része, egy szupernóva-maradvány, amelynek számos része hatalmas mérete miatt saját nevet és katalógusbeli azonosítót kapott. A robbanás kb. 10 000-20 000 évvel ezelőtt történt, és akkor a szupernóva fényesebbnek tűnhetett az égbolton, mint a Vénusz, és nappal is látható volt. Feltételezések szerint távolsága tőlünk 2400 fényév, átmérője kb. 120 fényév. Bár a köd viszonylag fényes, olyan nagy területen terül el, hogy a felületi fényessége meglehetősen alacsony, ezért a csillagászok körében a köd arról híresült el, hogy vizuálisan nehezen figyelhető meg. O-III vagy UHC csillagászati szűrővel (amely a kétszeresen ionizált oxigéntől származó fény hullámhosszát különíti el szűkebb, illetve tágabb sávszélességgel) viszont a megfigyelő jól láthatja a ködöt, mivel szinte minden fényét ezen a hullámhosszon sugározza ki. A köd óránként körülbelül 1,5 millió kilométeres sebességgel tágul. A Hubble űrteleszkóp 1997 és 2015 között készült felvételei segítségével közvetlenül megfigyelték a Fátyol-köd tágulását. Három fő látható komponense van: a Nyugati Fátyol vagy NGC 6960 (Caldwell 34), a Keleti Fátyol, amelynek legfényesebb területe az NGC 6992, illetve a Pickering-háromszög. A legkönnyebben az NGC 6960-as szegmens található meg, amely a szabad szemmel is látható 52 Cygni csillag mögött húzódik. Az ε Cygnitől délre helyezkedik el, megjelenése miatt Hattyú-huroknak is nevezik. A hurok csak hosszú expozíciójú asztrofotókon látható.
- Collinder 421: öreg nyílthalmaz, amely körülbelül 1 milliárd éves, fényessége pedig 10,1 magnitúdó. A Földtől 4000 fényévre található. A halmazban több mint 30 csillag látható kisebb távcsövekben, a Gaia asztrometriai műhold mérése szerint 366 csillag tartozik a halmazhoz.
- NGC 6888 (Sarló-köd): emissziós köd kb. 5600 fényévre tőlünk. Kisméretű objektum, amely a Sadr nevű csillagtól kb. 2 fokkal délnyugatra található. Elég nehéz megfigyelni, a legtöbb távcső számára UHC vagy O-III szűrő szükséges a megfigyeléséhez. Kedvező körülmények között akár 15 cm-es távcsővel (szűrővel) is látható a ködössége. Nagyobb (20 cm vagy annál nagyobb átmérőjű) távcsövekkel félhold/sarló alakja is jól látható.
- Cygnus OB2: az egyik legnagyobb ismert és az északi féltekén található legnagyobb fiatal csillagasszociáció (csillagcsoport). Számos nagy tömegű és fényes csillagnak ad otthont – pl. az NML Cygninek. A régió egy tágabb csillagkeletkezési egységbe ágyazódik, amely a Cygnus X néven ismert, és az égbolt egyik legfényesebb objektuma rádióhullámhosszon. Bár több mint tízszer nagyobb tömegű, mint a szabad szemmel is könnyen látható Orion-köd, a Cygnus OB2 a Hattyú-hasadék mögött rejtőzik, emiatt nem igazán megfigyelhető.
- Cygnus A: az első felfedezett és hozzánk legközelebbi erős rádiógalaxis, a Földtől kb. 730 millió fényévre található. A látható spektrumban elliptikus galaxisnak tűnik egy kis galaxishalmazban. Aktív galaxisnak minősül a magjában lévő szupernagy tömegű fekete lyuk aktivitása miatt.
Egyéb:
- a Nagy Hasadék (Sötét Hasadék): szabad szemmel egy sötét sáv, amelyet a kozmikus por csillagközi felhői okoznak, és amely a Földről nézve jelentősen elnyeli a mögötte levő csillagok fényét. A hasadék nagyrészt a Naprendszer (amely közel van az Orion-kar belső pereméhez) és a következő, beljebb eső rész, a Sagittarius-kar között húzódik. A Nagy Hasadék a Tejútrendszer egyharmadát fedi le – a Hattyúnál kezdődik, innen tovább ível a Nyilasig (itt eltakarja a galaxisunk centrumát), majd a Kentaurnál végződik. A hasadék által eltakart régiók egyike a Hattyúban a Cygnus OB2, fiatal csillagok halmaza. Sötét, tiszta éjszakai égbolton a hasadék jól megfigyelhető.
- Cygnus-X: egy nagy tömegű csillagkeletkezési régió kb. 4600 fényévre a Naptól. Mivel a Cygnus-hasadék mögött helyezkedik el, és fényét a Tejútrendszer csillagközi pora erősen elnyeli, ezért jobban tanulmányozható az elektromágneses spektrum más hullámhosszain, amelyek áthatolnak rajta, például az infravörös tartományban. Számos vizsgálatot végeztek a Spitzer űrteleszkóp segítségével, csillagpopulációja nagyszámú korai típusú csillagot, valamint nagy tömegű csillagokat, például fényes kék változójelölteket, szuperóriásokat tartalmaz. A csillagkeletkezés legalább 10 millió éve zajlik ott, és napjainkban is tart.
- Cygnus X-1: galaktikus röntgenforrás, az első ilyen, amelyről széles körben elfogadták, hogy fekete lyuk. 1965-ben fedezték fel egy rakéta fedélzetén felbocsátott röntgendetektorral, és az egyik legerősebb, a Földről észlelhető röntgenforrás. A maga osztályában a legtöbbet tanulmányozott csillagászati objektumok közé tartozik. Az objektum tömegét jelenleg a Nap tömegének mintegy 21,2-szeresére becsülik, és kimutatták, hogy túl kicsi ahhoz, hogy egy fekete lyukon kívül bármilyen ismert közönséges csillag vagy más valószínű objektum legyen. A Cygnus X-1 1975-ben Stephen Hawking és Kip Thorne fizikusok között barátságos tudományos fogadás tárgya volt, amelyben Hawking – aki arra fogadott, hogy nem fekete lyukról van szó – remélte, hogy veszít. 1990-ben Hawking feladta a fogadást, miután a megfigyelési adatok megerősítették, hogy valóban fekete lyukról van szó, amely tőlünk kb. 7300 fényévnyire található.
- Cygnus X-3: egy nagy tömegű, az egyik legerősebben sugárzó kettős röntgenforrás az égbolton. Gyakran mikrokvazárnak tekintik, és úgy vélik, hogy egy kettős rendszer, amelyben egy egy közönséges csillagból gáz áramlik át egy kompakt objektumra. Ez az egyike a néhány ismert nagy tömegű röntgenkettősnek (HMXB, High Mass X-ray Binaries). Vizuálisan nem látható, de megfigyelhető rádió-, infravörös, röntgen- és gamma-hullámhosszon. A Cygnus X-3 figyelemre méltó, mivel az egyetlen mikrokvazár, amelynek nagy energiájú gamma-sugárzását határozottan észlelték.
- exobolygók: a Hattyú egyike azoknak a csillagképeknek, amelyeket a Kepler műhold exobolygók keresése során vizsgált, és ennek eredményeként mintegy száz csillag körül talált bolygót. Ezek közül az egyik legjelentősebb rendszer a Kepler-11, amely hat átvonuló bolygót tartalmaz. A Kepler-22 rendszer arról nevezetes, hogy 2011-es felfedezésekor a legtöbb Föld-típusú exobolygót tartalmazta.
- a Tejút karja: a Cygnus-kar a Hattyú csillagképről kapta nevét, mivel abban az irányban fekszik.
A magyar nyelvű térképet készítette: Vizi Péter / https://csillagterkepek.hu/
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró
Svábhegyi Csillagvizsgáló