A planéták piknike: a Hold meglátogatja a Szaturnuszt és a Neptunuszt

A planéták piknike: a Hold meglátogatja a Szaturnuszt és a Neptunuszt

2024 október 14
| Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
Október közepén szintén érdekes jelenségekkel kecsegtet az égbolt, s a főszerepben, mint azt már megszokhattuk, ezúttal is a Hold lesz.

A hónap 14. napján, egy szépséges hétfői estén égi kísérőnk a Szaturnusz, a gyűrűs bolygó közelébe ér, majd másnap, kedden este a Neptunuszt látogatja meg. Mivel eddigre majdnem telihold lesz, szinte akaratlanul is észrevehetjük majd a dagadó, majd egyre körszerűbb alakzatot. Szintén jó hír, hogy ezúttal az együttállások nem a horizont közelében történnek majd meg, hanem kényelmes, akár ablakon keresztül is látszó helyzetben, így akár anélkül is elvégezhetjük az észlelést, hogy kimenjünk a szabadba. Természetesen az élmény élvezeti faktorát növeli az, ha egy városi fényektől mentes helyen figyeljük meg az együttállásokat, ám akinek erre nincs ideje és lehetősége, ezúttal szintén nem marad hoppon. Mindezek mellett túlságosan sokáig sem kell fennmaradnunk ezeken az estéken, ugyanis a hétfői együttállás este 20:29-kor, a keddi pedig még ennél is korábban, 19:09-kor fog bekövetkezni.

Nézzük tehát sorra ezeket az eseményeket!

A hétfői napon a Hold 89%-os fázisában pompázik majd az esti égbolton a Vízöntő csillagképben. Az együttállás pillanatában, 20:29-kor a délkeleti horizont felett 29 fokos magasságban figyelhetjük majd meg, felette 30'-cel pedig ott virít majd a Szaturnusz szabad szemmel is kivehető alakja. A gyűrűs bolygó látszó fényessége 0,7 magnitúdó, így még ha nem is az égbolt legfényesebb forrásainak egyike, könnyedén látszik szabad szemmel, a Hold segítségével pedig egyszerűen azonosíthatjuk. Így tehát ha észrevettük a Holdat az égen, minden bizonnyal megleljük a Szaturnuszt is. Az együttállás megfigyelése mellett mindenkit biztatunk a Hold, illetve a Szaturnusz távcsőves vagy binokuláros megfigyelésére is. A Holdon ugyanis látványos kráterek látszanak majd, a Szaturnusz jelenleg pengevékonyságú gyűrűje pedig már kisebb nagyítás mellett is kivehető, s éppen ezért sokan ennek a bolygónak a megfigyelését tartják a legnagyobb élménynek.

Kedd estére a Hold tovább vándorol égi útján a Vízöntő csillagképtől a Halak felé, és egyre közelebb ér a telihold látványos köralakjához: eléri a 95%-os fázist. Ennél azonban látványosabb lesz majd az, amint együtt áll Naprendszerünk nyolcadik bolygójával, a Neptunusz kék jégóriásával. A két égitestet este 19:09-kor láthatjuk egymáshoz a legközelebb, mégpedig szűk 12'-es távolságban. Ebből is látszik tehát, hogy ezúttal egy igen szoros együttállásról van szó, amelynek megfigyelése mindenképpen érdekes élmény. Mivel az esemény a keleti horizont felett 19 fokos magasságban következik majd be, az észleléshez nem szükséges olyan helyet keresnünk, ahol jól látszik a horizont: akár a házak közül vagy egy szoba ablakából is észrevehetjük a Holdat. Amire azonban mindenképpen felhívjuk a figyelmet, az a távcső vagy binokulár szükségessége. A Neptunusz ugyanis 7,8 magnitúdós látszó fényességével túl halvány ahhoz, hogy szabad szemmel is megfigyelhessük. Akinek tehát van bármiféle távcsöve, annak mindenképpen javasolt ennek a ritka, igen szoros együttállásnak a megtekintése. Ha van a távcsövünknek akkora nagyítása hogy a két égi objektum épp látható legyen egyszerre a látómezőben, a Neptunusz piciny, 2,5”-es korongját is érdemes nézegetni!

Aki pedig érdeklődik a Naprendszer bolygóinak tulajdonságai iránt, olvassa el blogunk Fejezetek a Naprendszer naplójából című cikksorozatát!

Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet