A 18. századi Magyarország két jelentős tudósa Hell Miksa és Sajnovics János.
Míg Hell elsősorban a csillagászat terén ért el jelentős eredményeket, addig Sajnovicsot inkább a nyelvtudomány úttörőjeként tartjuk számon.
Mi köti őket össze és mi volt az, amin együtt dolgoztak?
Hell Miksa volt a Habsburg-birodalom első modern csillagásza. Éppen 301 évvel ezelőtt, 1720. május 15-én látta meg a napvilágot Selmecbányán, a család 22. gyermekeként. 18 esztendősen került a trencséni jezsuita rendházba, majd a bécsi egyetemen folytatta tanulmányait.
A csillagászattal Josef Franz, a bécsi obszervatórium vezetője révén ismerkedett meg.
1752-ben Kolozsvárra került, ahol hitszónoki hivatása mellett az obszervatórium építésében is részt vett. Három évvel később kinevezték az újonnan épült bécsi csillagda vezetőjének, mellyel a „császári és királyi csillagász” kitüntető cím is együtt járt.
Az 1792. március 14-én bekövetkezett haláláig ő volt az intézmény vezetője.Hell Bécsben csillagászati évkönyv-sorozatot indított, amely az adott évre vonatkozó csillagászati táblázatok mellett tanulmányokat és a birodalom területén működő obszervatóriumok beszámolóit is tartalmazta.
Ez volt a második modern csillagászati évkönyv a világon, amelyet világszerte nagy érdeklődés övezett. Valószínűleg az évkönyvnek is szerepe lehetett abban, hogy Hell munkásságának híre a dán királyi udvarba is eljutott: 1768-ban meghívták egy vardői expedíció vezetésére.
A két évig tartó tudományos küldetés elsődleges feladata a Vénusz Nap előtti átvonulásának megfigyelése volt, melynek a Nap-Föld távolság pontos mérése szempontjából volt nagy jelentősége.
A Norvégia északkeleti részén lévő szigeten, a 70. szélességi körön túl Hell Miksa emellett új eljárást dolgozott ki a földrajzi szélesség mérésére.
Az alapötlet a dán Horrebow-tól származott és bár a szakirodalom Horrebow-Talcott-eljárásként hivatkozik rá, az amerikai Talcott csak jóval Hell után alkalmazta és tökéletesítette a már kidolgozott módszert. Végeztek légkörtani észleléseket is, a világon elsőként szolgáltattak Sarkkörön túli területről hosszabb időre kiterjedő meteorológiai eredményeket.
Megfigyelték továbbá a mágneses iránytű elhajlását, valamint foglalkoztak az északi fény jelenségével is.
Az expedíció fő célja az 1769. június 3-án bekövetkező Vénusz-átvonulás megfigyelése volt, mely során a belső bolygó fekete árnyéka lassan átvonul a napkorong előtt. A kontinensünk legészakibb pontjára való kalandos utazásra pedig azért volt szükség, mert az esemény európai idő szerint éjféltájban zajlott, amikor a Napot bajos lett volna Bécsből megfigyelni.
Az északi sarkkörön túlról azonban nyáron éjfélkor is fürdőzhetünk a napfényben, hiszen a fehér éjszakák során egyáltalán nem nyugszik le a Nap horizont alá. Bár a jelenség alatt több felhőátvonulás is előfordult, a belépés és kilépés időpontjait pontosan meg tudták mérni.
Így az expedíció sikerrel zárult, és a Nap-Föld távolságot az eddigieknél pontosabban meghatározhatták.
A vardői expedíción Hell egyik társa Sajnovics János volt, a másik pedig a norvég származású Jens Finne Borchgrevink. Sajnovics Tordason született 1733. május 12-én. Majd 15 éves korában belépett a jezsuita rendbe és teológiai tanulmányai mellett sok időt szentelt a csillagászatnak és a matematikának is.
1758-ban Hell tanársegédje lett Bécsben.
Hell vélhetően azért választotta maga mellé Sajnovicsot a vardői expedícióra, mert azt jó kiképzésnek tartotta egy leendő királyi csillagász számára, állítólag neki szánta ugyanis a tervezett budai csillagvizsgáló vezetését.
Az expedíció során a csillagászati és földmérési feladatok mellett Sajnovics nekilátott a magyar és a lapp nyelvek összehasonlításának. Először a két nyelv hasonló hangzása tűnt fel neki, majd hang- és alaktani, illetve szókészlettani egyezésekkel kezdett foglalkozni.
Megfigyelte többek között, hogy mindkét nyelv egyes számot használ számnevek után, illetve egyikben sincsenek nyelvtani nemek. Felfigyelt a többes szám és a középfok jelének egyezésére is. Nem volt könnyű feladata, hiszen nem voltak arra vonatkozó előismeretei, hogyan kell összehasonlító nyelvészeti kutatásokat végezni, csak matematikai logikájára és kiváló latin nyelvtani ismereteire támaszkodhatott.
A nyelvészeti kutatásokon kívül rengeteg néprajzi adatot is összegyűjtött az ott élőkről.
Vardőből visszatérve azonban a tanítvány pályája nem ívelt felfelé olyan szépen, ahogyan azt mestere eltervezte.
A magyar-lapp nyelv összehasonlításáról írt, 1770-ben megjelent műve itthon inkább ellenzőkre talált, egyesek még attól sem riadtak vissza, hogy „Sajnovics-fertőzésnek” titulálják a munkáját. Csak külföldről kapott némi elismerést: Hell Miksával együtt a dán királyi akadémia tagja lett.
Sajnovics 1773-tól matematikát oktatott a budai jezsuita gimnáziumban. Közben kiderült, hogy Jézus Társaságát feloszlatják, emiatt a budai jezsuita csillagda sem épül meg.
Sajnovics nehezen viselte a rendtársaktól való elszakadást. Viszonylag fiatalon, 53 évesen a világtól elvonulva halt meg 1785. március 4-én.
A csillagászok mindkettőjük munkássága előtt egy-egy kisbolygó elnevezésével tisztelegtek: az 1981-ben feldezett (3727) Maxhell és a 2003-ban felfedezett (114659) Sajnovics őrzi emléküket.
Hell Miksa csillagászati írásaiból az alábbi oldalon szemezgethetünk.
Forrás: Hadobás Sándor: Hell Miksa és Sajnovics János bibliográfiája, Érc és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány, Rudabánya, 2008
Szerző: Jurecska Laura, Tudományos segédmunkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló
Amennyiben tetszett a cikk és szívesen olvasnál hasonló tartalmat, olvasd el cikkünket Kármán Tódorról is!